Márton Anita: szponzorok híján festenie kell
Fotó: Karnok Csaba/delmagyar.hu
A hagyományos Tisza-kupa atlétikai versenyen részt vett és nyert is a riói olimpián bronzérmes Márton Anita, aki lehangoló magyarázattal szolgált festékes hajára.
– Bocsánat, ha festékes a hajam – szabadkozott a tévés kollégáknak az olimpiai bronzérmes Márton Anita, mielőtt kamera elé állt.
Az Etelka soron szombaton rendezett Tisza-kupán súlylökésben aratott győzelme után beszéltünk a riói hőssel, lehangoló oka volt haja foltjaira: maga is beszállt az Eperjesi László vezette dobóatléták edzőtermének festésébe. Az SZVSE-pályán edző csapat méltatlan körülmények között, például fűtés nélkül – olykor mínusz 10 fokban – tréningezett eddig.
Márton a telefonján mutatta nekünk a képeket, ahogy szépül a szerény, de most már legalább minden alapvető eszközzel felszerelt helyiségük. A kollégákkal pedig összenéztünk, és feltettük a költői kérdést: az ötkarikás játékokon a tápéi születésű klasszis előtt végző, Svájcban készülő Valerie Adamsnak ugye nincsenek ilyen problémái?
Az, hogy Márton Anitának festéssel kell foglalkoznia, megdöbbentő, de a Szegeden készülő, ám békéscsabai színekben versenyző atléta nem elkeseredve mesélt. Lelkesen. Az edzőterem alakulása mellett a Tisza-kupa hangulatának is köszönhető. Nem voltak túl sokan, forgalmasabb időszakban hatvanan lehettek, de Anitával két métert sem lehetett egyhuzamban sétálni, mindenki megállította, gratulált neki.
A világ egyik legjobbja versenyzett itt, de a körülmények nem ezt sugallták. A verseny után Márton egy kis domboldalon pihent meg a roskadozó falak előtt, majd az eredményhirdetés után két klubtársa labdaszedőként funkcionált, az FK–Szentes megyeegyes meccsről ugyanis átpattant a labda. Ott több néző volt. És azt sem láthattuk a záróünnepség után, ahogy Márton Anita egy jól megérdemelt szponzorautóba száll be. Ilyen ugyanis nincs. Semmi sincs.
Komolyan, egy olimpiai bronz után sem sorakoznak a támogatók? – kérdeztük.
– Úgy tűnik, az atlétika nem elég vonzó ehhez – hangzott Anita válasza, aki mindig jókedvű, de éreztük, erről beszélgetve nem őszinte a mosolya.
Nem is zavartuk tovább ezzel, hagytuk, sietett a tápéi búcsúba. Ahol a helyiek szeretete minden hiányosságot elfeledtet.
Délmagyarország
