Másfél ezren léptek tatamira a Tüzér utcában a Judo Világnapján

Shares

cselNAP_5_keretedzés

Rohanó világunk eseményekkel túltelített mindennapjaiban vannak dolgok, amelyek fölött bocsánatos bűn elsiklani. Ám van egy másik kategória is, amelybe olyan történések kerülnek bele, amelyekről egyszerűen nem lehet elfeledkezni. Mégpedig azért, mert azokról a kiemelt témákról még hetek, sőt hónapok múlva is lehet és kell is beszélni.

Ebbe a kategóriába sorolnám a hétfői, kiemelt programot, a Judo Világnapját, (amelyről „torlódások miatt némi késéssel számol be a jochapress.hu) amelyek a Honvéd szebb jövő elé néző csarnokában    – miként szerte a nagyvilágban sok-sok, hasonló bázison – reggeltől estig judóztak, s mintegy másfél ezren léptek tatamira.   Ez alkalommal a Magyar Judo Szövetség kitüntetésekkel jutalmazta a sportág támogatóit.

cselNAP_kitüntetések_2_131028

Tóth László MJSZ-elnök a Magyar Judóért kitüntetés arany fokozatával díjazta a májusi, budapesti Európa-bajnokságon kiemelkedő támogatást nyújtó Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárát, Simicskó Istvánt – nevében a minisztérium képviselője, Kiss Norbert helyettes államtitkár vette át a díjat; Szabó László Zsoltot, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatóját, továbbá Baji Csabát, az MVM elnök-vezérigazgatóját, akinek képviseletében dr. Kovács Antal olimpiai bajnok, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója vette át az elismerést.

cselNAP_4_UngváriM_KissNorbi_TóthL

  Ungvári Miklós, Kiss Norbert és Tóth László

„Ez a magyar judóban adható legmagasabb kitüntetés, közös munkánkat az európai szövetség is elismerte, amikor az eddigi legjobban megrendezett Eb-nek nevezte a budapestit” – jelentette ki dr. Tóth László, hozzátéve, hasonló támogatásban bízik a jövő június 20-án és 21-én sorra kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs Grand Prix-n is.

cselNAPÉ_8_CsernoviczkiÉ györtés közben

 Csernoviczki Éva a földharcot gyúrja

A Tüzér utcai rendezvényen – amelynek jelszava az állhatatosság volt – 9-től 21 óráig a tatami közepén a judósok felváltva mutattak be dobásokat, körülöttük pedig folyamatosan tréningek zajlottak. Az MJSZ fővárosi és vidéki klubok judósait is meghívta, akik délelőtt és délután is megküzdhettek példaképeikkel, ugyanis a válogatott két keretedzést is tartott a nap folyamán.

cselNAP_9_Csoknyai László

  A paksi Csoknyai László(fehérben) kemény partnerre akadt Urbancsok személyében

A Nemzetközi Judo Szövetség harmadik alkalommal rendezte meg a sportág ünnepét az 1938-ban elhunyt alapító, a japán Kano Dzsigoro (Jigoro Kano) születésnapján. A budapesti rendezvény mellett világszerte több helyszínen, Magyarországon többek között Ajkán, Homokmégyen, Nemesvámoson, Pápán és Szombathelyen is edzésekkel ünnepelték a Judo Világnapját.

(Forrás: judoinfo.hu, fotók: jochapress.hu)