Másodperceken múlt csak a csatár élete

Shares

Zavotka_CsongorFejér megye másodosztályú labdarúgó bajnokságában lélekjelenlétének és gyors, szakszerű beavatkozásának köszönhetően a Závotka Csongor játékvezető megmentette a Vál csatára, Rada Gábor életét.

Az életmentő bíró a 168 Óra Online-nak azt is elmondta, 22 éves játékvezetői gyakorlata során még sosem volt ennyire kiélezett helyzetben.

Závotka Csongor 16 éve a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház sebészetén dolgozik műtősként. A játékvezetés nála „csupán” hobbi – 22 éve vezet mérkőzéseket, NB III-as szinten.

„Nem voltam nagy labdarúgó, játékvezetőként sokkal többet értem el” – mondta.

Elmondása szerint a vasárnapi mérkőzés 38. percében történt, amikor két játékos felugrott a labdáért és – valószínűleg véletlenül – összefejeltek. „A váli csatár ekkor egy pillanatra eszméletét veszthette. Úgy esett le a földre, hogy látszott, semmi reakciója nincs. Később eszméletére tért, de ekkorra már hátracsúszott a nyelve, ami elzárta a légutat, emitt nem kapott levegőt. Ehhez az esethez valóban szaktudás szükséges. A játékos szerencséje, hogy olyan személy volt mellette, aki tudta kezelni a szituációt” – fogalmazott Závotka.

A Vál csatára, Rada Gábor nem lenyelte a nyelvét, hanem hátracsúszott a nyelve – pontosított a híreket a játékvezető. Elmondása szerint ilyenkor tilos az illető szájába nyúlni, mert leharapja az ember ujjait. „Ebben az esetben a beteg fejét, állkapcsát hátra szorítjuk, és úgy tudjuk majd a légutat szabaddá tenni. A játékos már ellilult, pár másodpercen múlt, hogy a túloldalra menjen. Akkor viszont újra kellett volna éleszteni.”

„Huszonkét év alatt nagyon sok mérkőzést vezettem, sok sérülést láttam, de talán ennyire éles még sosem volt a helyzet” – vallotta be.

Egészségügyi személyzet megyei szinten nem kötelező, ennél a meccsnél sem volt jelen. Ha valakinek van edzői képzése, akkor ahhoz szükséges valamilyen minimális egészségügyi tudás. A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy ha valaki 20 éve edző, akkor neki már csak homályos emlékei vannak az egészségügyi vizsgájáról. Hasonlóan ahhoz, ami a gépjármű-vezetői engedély megszerzése után történik.

Závotka Csongor Fejér megyében volt már a hónap ápolója és az év játékvezetője is.

168ora.hu