Szőke István másodszor végezte el a kezdő rúgást

Shares

foci_Egyházi_Szőke, kezdő rúgása

A hétvégén végül 12 csapat részvételével bonyolították le a Budapest, I. kerületi Czakó utcai sporttelepen az Egyházi Labdarúgó Csapatok immár 24. tornáját. (Középen Szőke István, fotó: Botka Rita)

foci_Egyházi_Szőke István + Vecsey Miklós

A rendezők eltértek a korábbi gyakorlattól, amikor minden évben egy, korábban még nem szerepelt, egykori élvonalbeli játékost kértek fel a kezdő rúgás elvégzésére. Ez alkalommal ugyanis ismételten Szőke Istvánt (a képen Vecsey Miklós főszervezővel), a Ferencváros volt válogatott jobbszélsőjét hívták, aki 2016-ban is ott volt, és nagy közönségsikert aratott.

Érdekesség, hogy az előző évek során nem kevesebb, mint öt győzelmet kiharcolt Tabáni Sördögök együttesének ez alkalommal be kellett érnie a 6. hellyel. Jobban szerepelt a korábbiakban négyszeres bajnok Tabáni Szent Sasok gárdája, amely ez alkalommal a második helyezetteknek járó jutalmakat vehette át.

Hirdetés

foci_Egyházi, serleggel

Az ajándékok között ez alkalommal is ott voltak Orbán Viktor miniszterelnök küldeményei, aki egyébként idén a 15. alkalommal vállalta el az esemény fővédnöki tisztét.

A torna végeredménye:

1., Szent Anna Plébánia II. csapata,

Hirdetés

2., Tabáni Szent Sasok,

3.,  Várvédő Lovagok

A rendezvény 2018-ban komoly jubileumhoz érkezik, mivel 25. alkalommal bonyolítják majd le a tornát.

(jochapress)