Megérkezett a magyar csapat Tokióba

Shares

Tokio 1964Hosszú utazást követően, magyar idő szerint a csütörtök reggeli órákban megérkezett Tokióba a ’64-es játékok 50. évfordulójára szervezett emléktúra magyar küldöttsége.

A tíz és fél órás Frankfurt-Tokió repülőutat a küldöttség idősebb tagjai is remekül bírták, olyannyira, hogy a megérkezést követően rögvest az Olimpiai Múzeum felé vették az irányt, amelyet az egykori birkózócsarnokban rendeztek be.

Szabó Bence helyszíni köszöntőjében elmondta: „A MOB kiemelt feladatának tekinti, hogy ne csak a jelen és a jövő csillagait, hanem a múlt kiemelkedő eredményeket elért sportolóit is megbecsülje.”

A MOB főtitkára hozzátette, az ötven évvel ezelőtti generációra valamennyien büszkék lehetünk, a japán fővárosban megnyert tíz arany, összesen huszonkét érem, illetve a mögöttük lévő teljesítmény a következő nemzedékek számára is példamutató.

Noha több tucatnyi külföldi delegáció utazik/utazott el Tokióba, a magyar a legnépesebb – vélhetően ennek tudható be, hogy a japán szervezők megkülönböztetetten kezelik a mieinket.

Ez abban is megnyilvánul, hogy a helyiek külön programot szerveznek a magyar küldöttségnek szombaton, végigvezetve azt az egykori versenyhelyszíneken.

A programokon Schmitt Pál is részt vesz a japán kormány meghívásából. A MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja felkérést kapott arra, hogy több japán egyetemen előadást tartson a napokban.

Az utazó dobogósok:

Aranyérmesek: Ihász Kálmán, Komora Imre, Szentmihályi Antal, Palotai Károly, Gelei József labdarúgó, dr. Kausz István, a női párbajtőrcsapat – Rejtő Ildikó, Juhász Katalin, Sákovicsné Dömölky Lidia – valamint dr. Kárpáti György és dr. Bodnár András vízilabdázó.

Ezüstérmesek: Hesz Mihály kajakos, Kulcsár Gergely gerelyhajító atléta – tokiói zászlóvivő – és a szintén gerelyhajító Antal Márta.

(MOB)