Megérkezett Győrbe a láng

Shares
Fotó: Marcali Gábor

Fotó: Marcali Gábor

Megérkezett Győrbe a 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) lángja.

A Rómában meggyújtott lángot kora délután katonai tiszteletadással fogadták Győr-Pér repülőtéren, majd este a Városháza előtt összegyűlt tömeg ünnepelte a Borkai Zsolt polgármester, valamint öt sportági nagykövet, a cselgáncsozó Karakas Hedvig, a kalapácsvető Pars Krisztián, az úszó Jakabos Zsuzsanna, a tornász Berki Krisztián és a kézilabdázó Görbicz Anita kíséretében érkezett tüzet.

Borkai Zsolt hangsúlyozta, szeretnék átadni a győrieknek, a magyaroknak azt az örömöt, amelyet az olimpikonokkal Rómában a láng fellobbanásakor átéltek.

Hirdetés

„Azok az olimpikonok, akik mellettem, mögöttem állnak, részesei voltak ennek a pillanatnak” – szögezte le Borkai Zsolt, egyúttal hozzátette, ezek a sportolók már sok boldog pillanatot éltek át Európa-bajnokságon, világbajnokságon vagy éppen az olimpián. „Ott együtt, közösen mégis mindnyájan azt éreztük, hogy ez valami más. Olyan pillanat, amire az ember az élete minden másodpercében emlékezni fog később. Ezt szeretnénk megosztani, együtt örülni és átérezni azt, mekkora jelentősége van az olimpiai lángnak.”

A polgármester kifejtette, biztos benne, hogy a szeretet minden magyar ember szívét megdobogtatja, amikor olimpiai bajnok magyar versenyző áll a dobogó tetején.

Borkai, kitért rá, nagy tett és nagy eredmény az EYOF megrendezése, bár a pályázat benyújtásakor nem gondoltak rá, mennyi munka és összefogás kell hozzá.

Hirdetés

Görbicz Anita és Borkai Zsolt. Fotó: Marcali Gábor

Görbicz Anita és Borkai Zsolt. Fotó: Marcali Gábor

„Rómában, mikor felgyulladt az európai olimpiai láng, mindannyian valami különlegeset éreztünk. Megható, megindító és felemelő érzés volt ott állni, fogni a fáklyát, érezni, hogy ez az EYOF a miénk magyaroké, miénk győrieké” – hangsúlyozta Görbicz Anita, aki büszke arra, hogy sportágát és hazáját képviselheti, mint nagykövet.

Hozzátette, belelát az eseményt előkészítő munkálatokba, ezért biztos abban, hogy ötven országba viszik majd el a fiatalok Győr városának és Magyarországnak jó hírét, mert „szuper EYOF-ot” fognak rendezni.

Az ünnepségen elhangzott a hatvan nap múlva kezdődő EYOF hivatalos dala, a The Biebers együttes szerzeménye.

Szombaton a láng országjáró körútra indul, melynek során számos településre ellátogat. Érinti többek között a nagyobb városokat, a megyeszékhelyeket, Budapestet, illetve bejárja Győr közvetlen környékét is.

A július 23. és 29. között sorra kerülő EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye, amelyen tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek. A győri eseményre ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak. Magyarországot 152 sportoló képviseli, ami rekordnak számít.

Borkai Zsolt. Fotó: O. Jakócs Péter

Borkai Zsolt. Fotó: O. Jakócs Péter

(MTI)