Megérkezett Rióba a legnépesebb magyar csoport

Shares

RIO_olympic_villageHelyi idő szerint este nyolc után, a magyar szerint vasárnap hajnalban megérkezett Rióba az a csapat, mely szombaton dél után nem sokkal indult el Ferihegyről a történelminek számító első Budapest – Rio útvonalon közlekedő charterrel.

A gépen több mint 70 olimpikon indult a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok helyszínére.

Szombaton utazott Rióba 2-2 ökölvívó, szörföző és vívó, 3-3 asztaliteniszező, evezős és vitorlázó, 8 sportlövő, továbbá a két 13 fős vízilabdacsapat és az úszók, utóbbiak 33-an, köztük a címvédésre készülő Gyurta Dániel és a másik klasszis, Cseh László. A teniszező Babos Tímea Ferihegyen csatlakozott.

Hirdetés

A vízilabdacsapatok játékosai nemsokáig élvezhették Rio vendégszeretetét, hiszen a reptérről az olimpiai faluba indultak, ott lepakoltak, majd voltaképpen szinte postafordultával indultak vissza a reptérre, ahonnan Sao Paulo felé vették az irányt. Innen a két csapat egy autóbusszal indult Baurua, ahol a finomhangolást végzik. Rióba röviddel első találkozójuk előtt térnek vissza.

(MOB)