Meghívóleveleket gyártott, mindenkin segített – Majsai Gyula is elment
Nem volt válogatott labdarúgó, de kevesen szerették jobban nála ezt a sportágat. Majsai Gyulát sok ezren ismerték, itthon és külföldön egyaránt. Még a hetvenes éveiben is rendszeresen rúgta a labdát, méghozzá igazi szenvedélyes elkötelezettséggel. Nagy szíve volt, rengeteg emberen segített; hosszú, súlyos betegséget követően ment el 81 évesen. Ma búcsúztatják Mosonmagyaróváron.
Érdekes, kanyargós utat futott meg a most megpihent Majsai Gyula. Imádta a labdarúgást, ha arra koncentrál, biztosan ott is sokra vitte volna. Jómagam jó harminc éve ismertem meg, s akkor láttam is az ausztriai Gattendorfban játszani az egykor kitűnő adottságokkal rendelkező, igazi sportembert. Gyula 1970 táján hagyta el az országot feleségével, Veronkával és egy tízéves németországi kanyart követően a szíve a magyar határtól harmadik településre, Gattendorfba húzta, oda költöztek. Vendéglőt nyitott, lovai voltak, s röviddel később már saját kispályás csarnokot épített, ahol télen is „focinagyüzem” volt.
Akkor még nem létezett a Nickelsdorf – Bécs közötti autópálya sem, így minden autós a Nickelsdorf- Zurndorf-Gattendorf útvonalon haladhatott az osztrák főváros felé. A Majsai vendéglő pillanatok alatt igen népszerű lett, amiben oroszlánrésze volt a mindenkivel barátságos tulajnak, Majsai Gyulának.
Gyula ugyanis egyfajta intézménnyé nőtte ki magát. Tényleg nagy szíve volt, mindenkin segített a lehetőségei belül. S neki akkoriban megvolt a módja arra, hogy segítsen. A legnagyobb dolog, amit tehetett: meghívóleveleket gyártott. Nem egyet-egyet, hanem sorozatban. Nemzetközi labdarúgó tornákat szervezett, évente többet is. Akkoriban még nem lehetett úgy utazgatni, mint manapság, így ezek a meghívók szó szerint aranyat értek. Mentek is a csapatok rendesen. Jómagam is láttam ott egykori válogatottakat, Mészöly Kálmántól Dunai Edén át Zámbó Sándorig, a legkülönfélébb vegyes csapatokban, akiknek itthon a Gyula által „legyártott” meghívólevelekre adták ki az útleveleket.
S ez csak az egyik módja volt határtalan segítőkészsége megnyilvánulásának. Mivel Burgenlandban is igen sokan ismerték, a kiöregedett hazai játékosokért mindenhol eljárt: kapjanak munkahelyet és játéklehetőséget. És még sorolhatnám, mi mindent tett volt sztárokért és a legegyszerűbb emberekért egyaránt.
Azután ennek is vége lett. Megépült az autópálya, a belső út forgalma lenullázódott. Majsaiékat egy alkalommal már hiába kerestem, még a szomszédok sem tudták megmondani, hová költöztek. Kérdezgettem azokat a labdarúgókat is, akik annak idején oly szívesen vendégeskedtek Gyuláéknál. Értetlenséget, közömbös vállrándításokat kaptam…”Magyarosch-módi” szerint…
Sok évvel később, végre sikerült kinyomoznom, hogy a határon innen, Mosonmagyaróváron találtak új otthonra. Örömmel kerestem fel, s köszöntem meg mindazok helyett is – akik rossz divatot követve, villámgyorsan elfelejtették korábbi jótevőjüket – mindazt a sok jót, amit tett kemény, dolgos élete során…
Majsai Gyula, Gyuszi, nyugodj békében!
