Megismétlődik a tavalyi finálé

Shares
A DVTK Jegesmedvék vezetőedzője Doug Bradley és a csapat játékosa Magosi Bálint

A DVTK Jegesmedvék vezetőedzője Doug Bradley és a csapat játékosa Magosi Bálint

A tavalyi döntő két résztvevője, azaz a címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék, illetve a MAC Budapest vívja a jégkorong MOL Liga kedden kezdődő fináléját.

A miskolciak a nyolc között nagy csatában, 4-3-as összesítéssel búcsúztatták a Ferencvárost, míg az elődöntőben 4-1-re győzték le az Újpestet.

A fővárosiak előbb a Fehérvári Titánokat múlták felül 4-1-re, majd a négy között szintén 4-1-es sikert arattak a Debrecen felett. A tavalyi döntős párharc mind a négy összecsapását a borsodiak nyerték, míg a mostani idény alapszakaszában a másodikként zárt MAC háromszor győzött négy mérkőzésből.

Hirdetés

Az első, keddi találkozót hazai pályán játszó DVTK Jegesmedvék egymást követően harmadszor nyerheti meg a sorozatot, a MAC – amely az előző szezonban indult először a MOL Ligában – első trófeájáért hajt.

Hétfőn Miskolcon Doug Bradley vezetőedző és Magosi Bálint válaszolt az újságírók kérdéseire.

– Egy nagyon kemény és nehéz döntőre számítok a MAC ellen – mondta el Doug Bradley. – Tiszteljük és elismerjük ellenfelünket, akiket sikerült videóról feltérképezni, és az idényben már hatszor találkoztunk a MOL Ligában és a Magyar Kupában. Nehéz gyenge pontot találni, mert a MAC nagyon jól védekezik, jól járatják a korongot a semleges harmadban, ezen kívül rendkívül veszélyes a támadósoruk, a statisztikák szerint övék a liga leghatékonyabb emberelőnyös játéka. Ezért különösen oda kell figyelni, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük a büntetőpadon.

– Nagy nehezen megnyertük az alpszakaszt, majd elbukdácsoltunk a döntőig, most már bármi megtörténhet – vette át a szót Magosi Bálint. – Ugyanúgy készülünk, mint a többi mérkőzésre, mert a döntőt is szeretnénk megnyerni. Két ugyanolyan szintű csapat találkozik, aki jobban rá tudja erőltetni az akaratát a másikra, az jön ki a párharcból jobban.

A magyar bajnoki címért is zajló döntő – amelynek minden mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport – az egyik fél negyedik sikeréig tart.

A MOL Ligában szereplő klubok szavazatai alapján a kapuban Bálizs Bence (MAC Budapest) teljesítményée volt a legkiegyensúlyozottabb.

„Nagy megtiszteltetés, hogy elnyertem a díjat, szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki rám szavazott – így a 26 éves jégkorongozó. – Kicsit meglepett, hogy én lettem a legjobb kapus, bár az alapszakaszban most nem akadt annyi hulllámvölgyem, mint tavaly. Örülök, hogy külön kapusedző foglalkozik velem, ez olyan, mintha lenne egy harmadik szemem, amit esetleg nem látok, azt ő észreveszi. Ebben a korban a védési stílusomon már nem igazán tudok változtatni, ezért arra tevődik át a hangsúly, hogy más szemszögből nézzem a dolgokat.”

A MOL Liga döntőjének programja

március 14., kedd:
DVTK Jegesmedvék – MAC Budapest, Miskolci Jégcsarnok 17.00

március 16., csütörtök:
MAC Budapest – DVTK Jegesmedvék, Tüskecsarnok 19.45

március 18., szombat:
DVTK Jegesmedvék – MAC Budapest, Miskolci Jégcsarnok 19.00

március 20., hétfő:
MAC Budapest – DVTK Jegesmedvék, Tüskecsarnok 18.00

Forrás: dvtk.eu/MJSZ/MTI