Megkezdte a felkészülést a Fehérvár AV 19

Shares

fehervarav19A Fehérvár AV 19 megkezdte a felkészülést az osztrák bázisú jégkorongliga, az EBEL 2017/18-as szezonjára. A felkészülés során az együttes két nemzetközi tornán szerepel.

A klub keddi sajtótájékoztatóján Szélig Viktor szakmai igazgató elmondta, hogy elsőként a Visegrád Kupán vesznek részt, ahol szlovák csapatokkal mérkőznek. Augusztus 15-én Poprádon, 22-én Érsekújváron lépnek jégre, majd augusztus 25-én a Nyitra, 27-én pedig a Zsolna vendégeskedik Székesfehérváron.

Az Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna a korábbiakkal ellentétben most háromnapos lesz. Szeptember 1-2-3-án a fehérváriak a horvát Medvescak Zagreb, az Érsekújvár és a német másodosztályban szereplő Lausitzer Füchse ellen játszanak.

Hirdetés

Az első bajnoki találkozóra szeptember 8-án kerül sor, akkor a címvédő  Vienna Capitals látogat a Raktár utcába.

Gál Péter Pál elnök hangsúlyozta, hogy 11. szezonjukra készülnek az EBEL-ben, de a korábbiakkal ellentétben nem ígérnek semmit a végső helyezéssel kapcsolatban, előbb bizonyítani szeretnének.

Megemlítette, hogy a gárda megerősítése mellett igyekeztek a hátteret is fejleszteni: a jégcsarnok bírói és vendégöltözőinek bővítésén túl az orvosi feltételeket is javították. A sajtótájékoztató keretében egy székesfehérvári egészségügyi szolgáltató céggel megállapodást is aláírtak.

Fekti István szakmai alelnök a megállapodástól három területen vár előrelépést: a játékosok aktuális egészségi állapotának felmérésében, a külföldi hokisok esetleges sérüléseinek feltérképezésében, valamint a sérülések megelőzésében, illetve rehabilitációjában.

Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat kiemelt támogatását élvezi a klub, „mert mindent megtestesít, ami fehérvári”. Fontosnak nevezte az eredményt, ugyanakkor úgy vélte, a csapat az anyagi feltételrendszer tekintetében továbbra sincs az EBEL élmezőnyében.

Szélig Viktor kérdésre válaszolva elmondta, hogy 12 új játékos érkezett a csapathoz, tíz külföldi és két fiatal magyar. Hozzátette: a jeges felkészülés kedden elkezdődik Benoit Laporte vezetőedző irányítása mellett.

A Fehérvár AV 19 együttese a legutóbbi szezonban az utolsó helyen végzett az EBEL-ben.