Megkezdte vb-felkészülését a női vízilabda-válogatott

Shares

Bujka BarbaraMegkezdte felkészülését a nyári oroszországi világbajnokságra a magyar női vízilabda-válogatott.

A tavalyelőtti barcelonai vb-n és a tavalyi margitszigeti Eb-n egyaránt bronzérmes volt a válogatott. A csapat alapemberei – az egyetemi vizsgákra készülők kivételével – mindannyian ott voltak a hétfői sajtónyilvános edzésen a Margitszigeten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda nyitott harmincas medencéjében.

Merész András szövetségi kapitány elmondta, hogy miután a világliga júniusi szuperdöntőjébe nem jutott be a csapat, kissé nyugodtabban tud dolgozni jelöltjeivel, akikre a július végén rajtoló vb-ig kemény munka vár.
„A húszas keret nyolchetes felkészülést végez, benne három-négy hét kőkemény fizikai és rengeteg taktikai gyakorlással” – nyilatkozta az MTI-nek a kapitány, aki szerint a meghívottak közül mindenkinek megvan rá az esélye, hogy bekerüljön a Kazanyba utazó 13 tagú válogatottba. Hozzáfűzte: a csapathirdetést két-három héttel a világbajnokság rajtja elé tervezi.

Merész András elmondta, hogy a július első hétvégéjére szervezett kecskeméti nemzetközi torna végül kútba esett, mivel az oroszok lemondták a részvételt, és a hollandok sem nagyon akartak jönni. Helyettük a jövő hónap első hetében itt lesznek ugyanakkor a kínaiak, akikkel a közös edzések mellett várhatóan egy-két hivatalos mérkőzést is vív a magyar csapat.

Érdekesség, hogy Kína és Magyarország a vb-sorsoláskor egy csoportba került, és éppen egymás ellen játszik a torna július 26-ai nyitónapján.

MTI