Megújult az oroszlányi súlyemelő edzőterem

Shares

Harmincnégymillió forintba került a súlyemelők edzőtermének teljes felújítása, amelynek avatóünnepségén Lazók Zoltán polgármester köszöntötte a megjelent sportolókat, sportvezetőket és vendégeket akik között ott volt Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő mellett Dobos Imre szövetségi elnök és Takács Mária főtitkár is.

Mint elhangzott, a 60-as években épült Városi Sporttelep több mint fél évszázados működése során komolyabb felújításra nem került sor. A technológiai, műszaki megoldások elavultak. Ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy a Városi Súlyemelő és Erőemelő Egyesület hosszú távú koncepciója alapján megkezdi a súlyemelő edzőterem és a kiszolgáló létesítményrészek rendbetételét.

A fejlesztés eredményeképpen megújultak a vizesblokkok, nyílászárócserékre került sor, elkészült a szigetelés, felújították a tetőszerkezetet, megoldódott a csapadékvíz elvezetés, festettek, mázoltak, gépészeti, elektromos hálózati munkákat végeztek.

– Legyenek méltó folytatói és utódai a teljesség igénye nélkül Benedek János, Bagócs János, Chudik Lajos, Balázsfi Zoltán, Dobó Lajos, Földi Csilla, Huszka Mihály, és nem utolsó sorban a Likerecz család munkájának és sikereinek – fogalmazott a városvezető.

A beruházást és annak eredményét méltatta Dobos Imre is, Kerekes Gábor, az egyesület elnöke pedig köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy méltó körülmények között készülhetnek a nagymúltú szakág sportolói.

Az avatószalag átvágását követően került sor a sporttelep névadójának, a sokszoros bajnok súlyemelő, Chudik Lajos emléktáblájának a leleplezésére az edzőterem folyosóján, hogy emlékeztesse az utódokat a kitartásra, az erőn felüli küzdelemre.