Megvan az Alba első győzelme

Shares

Az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata nagy csatában, 73-64-re verte hazai pályán a Cmoki Minszk gárdáját, a FIBA Európa Kupa csoportkörének harmadik fordulójában.

Lóránt Péter 17 pontot, 7 lepattanót és két gólpasszt jegyzett. Fotó: fiba.basketball

Nem indult jól az európai kupaszereplés az Albának, hiszen első hazai csoportmeccsén 93-74-re kikapott a Bnei Herzliyától, majd a második körben 72-60-al maradt alul a Charleroi-val szemben. Ami a magyar bajnokságot illeti, ott sem túl rózsás a helyzet, hiszen öt forduló után az utolsó előtti helyen kullog a csapat.

A Cmoki ellen sem indult túl jól a mérkőzés a Fejér megyeiek számára, akik az első negyed végére, tizennégy pontos hátrányt „szedtek össze”. A második etap már valamelyest szorosabban alakult, és azt meg is nyerték a hazaiak, ám a nagyszünetben így is 34-44 állt az eredményjelzőn.

Hirdetés

A folytatásban nagyon összeszedte magát a Fehérvár, és a pontosabb játéknak meg is lett az eredménye, hiszen a záró tíz percbe ’mindössze” egy triplányi hendikeppel léphetett a magyar alakulat. Ott aztán nem volt megállás, az Alba először fordított, majd remek hajrát produkálva magabiztosan múlta felül ellenfelét – megszerezve ezzel első győzelmét az F csoportban.

Férfi kosárlabda Európa Kupa, 3. forduló

F csoport:

Hirdetés

Alba Fehérvár-Tsmoki Minsk 73-64 (14-28, 20-16, 17-10, 22-10)
Alba: Harris 6, Simpson 14/6, Hill 7, Keller Á. 2, Lóránt 17/3. Csere: Horton 8, Kovács Á.13/3, Keller I. 2, Fenner 4.
Tsmoki Minsk: Adamovic 20/18, Kudrautsau 7, Czerapowicz 12/6, Mescharakou 6, Semianiuk 2. Csere: Saddler 7, Trastsinetski 6/6, Salash -, Paliashchuk -, Kravish 4. Vezetőedző: Aliaksandr Krutsikau

H csoport:

Szolnoki Olaj KK-Nyizsnij Novgorod 97-71 (22-24, 25-8, 27-19, 23-20)
Szolnok: L. Andric 23, Vojvoda 20/12, K. Perry 19/6, S. Milosevic 12/6, Q. Ford 4. Csere: Kovács P- 8/6, T. Phillip 7/3, Tóth A. 4.
Novgorod: S. Jelovac 28/9, Uzinszkij 7, Komolov 6, Gubanov 4/3, Strebkov – . Csere: I. Popov 11, Martynov 8/6, Zakharov 4, V. Panin 2, Grigorjev 1.

Falco KC Szombathely – Karposz Szokoli 108-87 (31-27, 33-22, 19-24, 25-14)
Falco: Govens 29/21, Perl 23/3, Váradi 12/3, Pustahvar 24/15, Tóth N. 18/3. Csere: Zsigeranovics -, Borisov 2.
Szokoli: Collins -, McFadden 18/12, Csomagics 8, Brown 23/15, Labovics 17/6. Csere: Gjuroszki 6/6, Nikolovszki 7/3, Delics 8/3.

D csoport:

Egis Körmend-Keravnosz (görög) 20.00

Forrás: Digisport/FIBA/MTI