Megvan az első érem Moszkvában

Shares

suba robertBronzérmes lett Suba Róbert parakenu V1-A kategóriában, ezzel megszerezte a magyar válogatott első dobogós helyezését a Moszkvában zajló felnőtt világbajnokságon. 

Minden olyan számban, ahol a rajthoz álltak, a döntőben szerepelhettek a magyar parakenus versenyzők a szerdai nap folyamán. A mieink közül legjobban az idei év nagy felfedettje, Suba Róbert szerepelt. A Bajai Vízisport Klub kenusa a brazil da Silva és az ukrán Hrechko mögött lett bronzérmes.

„Kicsit megijedtem a rajt előtt a készülődő vihartól, féltem, hogy a nagy hátszélben nem fogok tudni beállni a rajtgépbe – mondta Suba Róbert. – A rajtom végül jól sikerült, viszont a táv során a szél kétszer is kifordított, így kormányoznom kellett, ez pedig némi időveszteséggel járt. Szerintem ennek köszönhető, hogy az ukrán ellenfelem, akit az Európa-bajnokságon pár századdal megvertem, ezúttal 2 másodperccel gyorsabb volt nálam. Először szerepeltem világbajnokságon, nagyon izgultam, hogy méltóképpen tudjam Magyarországot és szűkebb hazámat, a kiskőrösi régiót képviselni – úgy érzem, hogy ez sikerült.”

Hirdetés

Jól szerepelt V1-LTA kategóriában 200 méteren Geri Dániel is. A magyar versenyző hajszállal maradt le a dobogóról, a negyedik helyet szerezte meg a legkevésbé sérültek mezőnyében. A számot az olasz Buccoliero nyerte meg.

Női kajak A kategóriában, 200 méteren Váczi Anita a tavalyi világbajnoksághoz hasonlóan, ezúttal is ötödik lett. Ez különösen azért dicséretre méltó, mert a versenyzőnő a nyár folyamán sérülés miatt hetekre kidőlt a sorból. Férfi V1-TA kategóriában Juhász Tamás erős mezőnyben szerzett hetedik helyezést.

A nap folyamán a gyorsasági csapat második csoportja is megérkezett Moszkvába. A versenyzők legnagyobb része már vízre is szállt és megtette az első métereket a krilatszkojei pályán, ami a hatalmas orosz metropolisz belvárosától körülbelül 10 kilométerre található.

Hirdetés

„2009-ben ifjúsági világbajnokságot, 2010-ben pedig ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság rendeztek ezen a pályán – mondta Storcz Botond felnőtt szövetségi vezetőedző. – Több olyan versenyző is van a csapatban, akik azokon az utánpótlásversenyeken rajthoz álltak, ők ismerik és szeretik a moszkvai körülményeket, hozzá kell tenni, hogy joggal.”

A hajók már átestek a hitelesítésen és a mérlegelésen, így a magyarok részéről minden készen áll ahhoz, hogy holnap beinduljon a nagyüzem Moszkvában. Csütörtökön rendezik a legtöbb 1000 méteres-, valamint női K-4 500 és a férfi C-2 500 méteres elő és középfutamokat.