Megvan az első magyar győzelem

Shares

A magyar női labdarúgó-válogatott megszerezte első győzelmét a világbajnoki selejtezősorozatban: Markó Edina szövetségi kapitány együttese a horvátokat győzte le hétfőn.

A zadari mérkőzésen Vágó Fanny révén került előnybe a magyar csapat nem sokkal a szünet előtt, majd az utolsó negyedórában előbb Jakabfi Zsanett, aztán ismét Vágó talált a kapuba, végül a hazaiak az utolsó pillanatokban szépítettek.

A győzelemmel – éppen a horvátokat megelőzve – a negyedik helyre jöttek fel a magyarok, akik októberben 2-2-es döntetlent játszottak a déli szomszéd csapatával Gyirmóton, és eddig csak az akkori egy pontot gyűjtötték be.

Egy nagyon jó ellenféllel szemben sikerült szép eredményt elérnünk. Az elején nehezen lendültünk játékba, volt néhány veszélyes helyzet a kapunk előtt, de az első félidő közepétől egyértelműen átvettük az irányítást, és az történt a pályán, amit szerettünk volna. Örülök, hogy az egyre inkább összeálló csapatjátékunk lassan eredményekkel is párosul: Svédország ellen 85 percig remekül futballoztak a lányok, a Horvátország elleni magabiztos siker pedig önmagáért beszél. Kellett ez már nekünk, újult hittel megyünk tovább – értékelte az összecsapást Markó Edina szövetségi edző.

Női vb-selejtező, 4-es csoport:

Horvátország-Magyarország 1-3 (0-1)
Gól: Zigic (94.), illetve Vágó (43., 84.), Jakabfi (72.)

Dánia-Ukrajna 1-0 (0-0)

A csoport állása: 1. Svédország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Dánia 9/4, 3. Ukrajna 7/4, 4. Magyarország 4/6, 5. Horvátország 2/6

A hét európai csoport győztese közvetlenül kijut a jövő évi, franciaországi vb-re, a négy legjobb második pedig pótselejtezőt játszik. A selejtező-sorozatot a magyarok június 12-én Dániában folytatják.

(MTI)