Megverték a komlói szurkolókat Pestszentlőrincen

Shares

PLER_KomloNagyon csúnya véget ért komlói szemszögből a pénteki PLER – Sport36-Komló férfi kézilabdameccs, és nem azért, mert három góllal kikaptak a vendége – írja a bama.hu.

Felrepedt áll, sok tipli – ez a végeredménye a PLER–Komlónak. Ám a sérülések nem a pályán történtek (ott még beleférne), hanem a lelátón: a vendégszurkolókat, köztük időseket, nőket, gyerekeket válogatás nélkül ütöttek megkülönböztető mellényt nem viselő emberek.

– Nyolc sárga mellényes biztonsági őr vigyázott ránk a mérkőzés elejétől, s miután voltunk vagy hatvanan, értelemszerűen ennyi embert nekik nehéz volt kordában tartani – meséli a történteket az elejétől fogva Szolnoki Richárd, aki a komlói szurkolók számára ezt az utat szervezte a klubbal karöltve. – Az első félidőben néhány bírói ítélet miatt megindultunk előre, ilyenkor nem szép szóval kértek minket, hogy menjünk hátrébb. Volt egy-két ittas srác köztünk, őket a második félidőre már nem engedték be, ami rendben is van, miként azt is elítéltük, hogy egyikünk bedobott a pályára egy söröspoharat. Ha akkor odajönnek a szekusok, és kiemelik, semmi gond nem lett volna, hiszen vállalta a tettét, s ment volna tovább a szurkolás.

A szünet után ugyanis a komlói szurkolók szerint „bunkó stílusra” váltottak a biztonságiak, s a főrendező telefonon kért segítséget: „Itt van harminc–negyven vidéki suttyó, el kéne rendezni a sorsukat”.

Nem sokkal később kiderült, hogyan is gondolja. A vészkijárat környékén ugyanis megjelentek kigyúrt, kopasz „verőlegények”, akiken semmiféle megkülönböztető mellény nem volt. A biztonságiak a meccs után nem engedték a komlóiakat arra távozni, ahol bejöttek, hanem a vészkijárat felé terelték őket, ahol aztán elszabadult a pokol…

– Beszorítottak minket egy szűk helyre, s ütöttek mindenkit, akit értek. Huszonnyolc éve járok sporteseményekre, ilyen alattomos módszerrel még sehol sem találkoztam. A nők sikítva menekültek, volt, akinek az álla repedt fel, mások egy szép tiplit kaptak. A történtek után húsz percig vártunk rendőrségi intézkedésre, de nem történt semmi – mondta Szolnoki Richárd, majd hozzátette, ő és a komlói szurkolók elsősorban arra várnak választ a PLER vezetőségétől, hogy kik voltak azok, akik sárga mellény nélkül ütötték a vendégdrukkereket, milyen jogon voltak egyáltalán jelen, s miért hívták oda őket.

Tisztelt Sportbarátok!Pénteken rendkívül fontos két pontot szerzett a PLER azáltal, hogy hazai pályán legyőzte a Komló…

Közzétette: PLER Kézilabda – 2016. február 13.

A PLER hivatalos facebook-oldalán így ír az esetről: „Sajnálattal értesültünk arról is, hogy a komlói szimpatizánsok a mérkőzés lefújását követően őket ért erőszakos incidensről számoltak be, melynek kivizsgálását természetesen azonnal, még a helyszínen megkezdtük. Hatalmas köszönettel tartozunk a PLER szurkolótáborának, akik ezúttal is rendkívül tisztességesen buzdították a csapatot e fontos győzelem elérése érdekében.”

A Bama.hu cikke