Merre tart Triscsuk Krisztina?

Shares

Triscsuk_Krisztina2A válogatott játékos pénteki, Érdről történt kiebrudalását követően nagy csend honol. Mint ismeretes, a 29 éves, több poszton is bevethető válogatott játékost váratlanul menesztette Szabó Edina vezetőedző. Az eredetileg hétfőre tervezett, hivatalos érdi tájékoztatás pedig egyelőre elmaradt.

A témában egyetlen, elérhető és nyilatkozni is hajlandó ember Németh András, a magyar női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, aki szűkszavúan, de készségesen elmondta a jochapress.hu-nak, amit pillanatnyilag tudni lehet.

– Annyit hallottam a meglehetősen zárt „frontvonalak” mögül, hogy hétfőn volt egy kezi_Németh András, 440megbeszélés, de végeredmény nem született. Én optimista vagyok azt illetően, hogy a héten mindenképpen lezárul ez a kellemetlen ügy, és Triscsuk a szabályok adta lehetőséggel élve, mielőbb pályára léphet új csapatában. Úgy tudom, máris van több ajánlata magyar kluboktól, tehát nem lesz tétlenségre kárhoztatva.

Hirdetés

Németh megerősítette: változatlanul számít és igényt tart Triscsuk Krisztinára a válogatottnál. Így az október 6-án kezdődő egyhetes, közös felkészülésre is várja őt.