Mervó Bence duplázott Liechtenstein ellen

Shares

mervo_benceAz U21-es magyar labdarúgó-válogatott 4-0-ra legyőzte a vendég Liechtenstein csapatát az Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki mérkőzésén.

A nemrég kinevezett német Michael Boris együttese Mervó Bence góljával szerzett előnyt az első félidőben, majd a másodikban Berecz Zsombor, majd ismét Mervó talált be, a végeredményt pedig egy öngól állította be.

magyar csapat első mérkőzésén lépett pályára a német Michael Boris szövetségi edző irányításával, aki kifejezetten támadó szellemben küldte pályára az együttest, a mieink már az első percektől kezdve hatalmas fölényben futballoztak. Az első félidőben belső védőinknek csak akkor volt esélyük játékba avatkozni, ha rögzített szituációknál feljöttek az ellenfél kapuja elé, a térfelünkön ugyanis a legritkább esetben fordult meg a labda.

Hirdetés

Egymás után futottak a magyar akciók a pályán, szélső védőink, Osváth Attila és Forgács Dávid folyamatosan segítették a széleken való támadásokat, és többször is sikerült feltörni a tömörülő liechtensteini védelmet.

Az első gólunkra a 18. percig kellett várni, ekkor Osváth tette be középre a labdát, Mervó Bence pedig megelőzve védőjét, 10 méterről, kapásból a kapu bal oldalába belsőzött (1-0). A gól után is megmaradt a magyar fölény, de a befejezéseinkbe rendre hiba csúszott, így hiába lőttük körbe a vendégek kapuját, az eredményen nem tudtunk változtatni.

A szünetben Gera Dániel érkezett Holender Filip helyére, a játék képe viszont nem változott, nyomasztó magyar fölénnyel teltek a percek. A 60. percben született meg a második magyar gól, ezúttal Forgács Dávid futott fel a bal oldalon az alapvonalig, középre ívelt, az érkező Berecz Zsombor pedig 6 méterről a bal alsó sarokba fejelt (2-0).

Hirdetés

A 68. percben, a 11. magyar szöglet után növeltük tovább a különbséget, a labda a védőkről visszakerült a jobb oldali sarokrúgást elvégző Zsótér Donáthoz, ő ismét középre ívelt, Mervó Bence pedig 6 méterről a léc alá fejelt (3-0).

A következő percekben kétszer is a liechtensteini kapus bravúrja mentette meg a vendégeket az újabb kapott góltól, de a 78. percben ő sem segíthetett: Berecz Zsombor bal oldali szabadrúgása után a Szilvási Péterrel felugró Frick fejéről pattant a hálóba a labda (4-0).

A megszerzett három ponttal a magyar válogatott feljött a harmadik helyre a csoportban, jobb gólkülönbségével megelőzve a szintén 11 pontos izraelieket.

– Az eredménnyel elégedett vagyok, a mutatott játékkal kevésbé. Az első félidőben túl lassú volt a játékunk, a másodikban már jobb volt a tempó, ekkor jöttek a helyzetek is. A második félidei teljesítményből kell kiindulnunk a következő, lengyelek elleni felkészülési mérkőzés előtt – mondta a mérkőzést követően Michael Boris szövetségi edző.

A korábbi tornákkal ellentétben 2017-ben már 12 válogatott vesz részt a korosztályos Eb-n: a házigazda Lengyelország mellett a kilenc csoportgyőztes egyenes ágon kvalifikálja magát a tornára, míg a négy legjobb csoportmásodik pótselejtezőt játszik a maradék két helyért.

Eb-selejtező, 4. csoport:

Magyarország-Liechtenstein 4-0 (1-0)
Gyirmót, v.: Georgij Vadacskoria (grúz)
Gól: Mervó (18., 69.), Berecz (60.), Frick (79., öngól)

A csoport állása: 1. Portugália 18 pont/6 mérkőzés, 2. Albánia 12/8, 3. Magyarország 11/8 (15-10), 4. Izrael 11/6 (9-4), 5. Görögország 7/6, 6. Liechtenstein 0/8

Pénteki mérkőzések:

A magyar válogatott további programja:
október 6.: Magyarország-Portugália
október 10.: Görögország-Magyarország

MLSZ