Mi is a baj a Videotonnál?

 foci_José Gomes_Magyar Hírlap

Baj-nok-csapat! Baj-nok-csapat! Vasárnap délután újra felharsant a rég nem hallott rigmus a Sóstói Stadionban. A Videoton ultrái három évet vártak arra, hogy megint aranyérmet ünnepelhessenek, tapssal jutalmazzák a pályáról levonuló játékosokat.

A fehérvári szurkolóknak volt azért részük azóta is örömben, a két évvel ezelőtti Szuperkupa-győzelem, majd az Európa Liga menetelés például feledhetetlen élményt jelentett számukra. Aztán beesett egy Ligakupa elsőség is, de az már nem villanyozta fel annyira a szürke jövőt vizionálókat. Merthogy az a fránya bajnoki cím sehogy sem akart összejönni.

Az ezüstből már tele volt a padlás, a Podgorica elleni elő-elő-előselejtezőtől meg tele lett a szurkolók…feje. Ők azonban rendületlenül kitartottak, megbocsájtottak a csapatnak, bíztak az új edzőben, vakon hittek abban, hogy a portugál vonal nem görbül, újra lesz minek és kinek örülni. Érthető volt a várakozásuk, hiszen a montenegrói fekete csütörtök után azt hallották, hogy itthon mindent, de mindent meg kell nyerni. A pénz nem jelenthetett akadályt, a hazai átigazolási piacon nem volt ellenfele a Vidinek, külföldről is begyűjtött magának néhány jónak vélt portékát, a spanyolországi edzőtáborozások finanszírozása sem küldte padlóra a multik önzetlen támogatását élvező klubot. A játékoskeret minősége is az első helyre predesztinálta a csapatot, amelynek összértékét jelenleg 12.750.000 euróra taksálja az ez ügyben mérvadónak tekinthető transfermarkt.de internetes portál.

Aztán az erős nyárutót halványabb ősz követte, az akadozó játék ellenére eleinte simán tartotta magát a gárda a tabella élén, a szezon hajrájában azonban megtörtént a helycsere, a Ferencváros elleni hazai évzáró után pedig elszakadt a cérna. Kikezdték a trénert, akinek a népszerűsége ugyan hétről-hétre csökkent, de még így is átvehette a hatharom.com által alapított díjat, az NB I-es csapatok szavazatai alapján ugyanis ő lett az ,,Év edzője”. Ez azonban akkor már senkit sem érdekelt Fehérváron, hiszen a bajnoki botladozást megelőzte a Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből való, rúgott gól nélküli kiesés. Egy sansszal – ígérettel – kevesebb a minimum elvárásként megfogalmazott nemzetközi szereplésre…

Mit lehet ilyenkor tenni? – tették fel sokan a kérdést, ám ahelyett, hogy racionális, szakmailag megalapozott választ kaptak volna, érkezett egy üzenet, melynek címzettje a szurkolótábor volt, de az elnökség is érthetett belőle. Ehhez a projekthez én vagyok a legmegfelelőbb ember – valahogy így szólt a verdikt, aminek valóságtartalmában ugyan sokan kételkedtek, a döntéshelyzetben lévők azonban elhitték. De talán helyesebb úgy fogalmazni, adtak még egy (tavasznyi) esélyt a projektvezetőnek, bár azzal, hogy télen nagy ívben elkerülték az átigazolási piacot, jelezték, a szakmai stáb által szerkesztett kívánságműsor átmenetileg szünetel. A pénzcsap azért nem dugult el teljesen, a marbella-i kétszer két hetes téli táborozás költségétől nem omlott össze a klubkassza, az a néhány millió bőven belefért a büdzsébe. Megérte fizetni, hiszen jó hírek érkeztek Spanyolországból, a csapat remekül felkészült. Hogy mire, az eddig nem derült ki.

Az idei öt forduló mérlege egy győzelem, két döntetlen, két vereség, a második helynek lőttek, a harmadikra meg vagy öten ácsingóznak. Még sötétebb a fehérvári kép, ha tágítjuk a kört, a Videoton a legutóbbi tizenegy bajnoki mérkőzésén a megszerezhető harminchárom pontból mindössze tízet kapart össze. Vasárnap zsinórban a harmadik hazai találkozóján mondott csődöt a csapat, ennél rosszabb sorozatot tíz éve produkált, amikor egymás után négyszer szenvedett vereséget.

Volt azért ennek a lejtmenetnek egy felemelő, vissza-visszatérő momentuma. A nyeretlenségi széria közepette folyamatosan szólt a verkli, miszerint ,,Bajnokok leszünk!”, aztán amikor ezt már csak az hitte el, aki mondta, következett a ,,bírózás”, ha pedig ez sem hatott, jött egy kis matekozás – a számok ugyanis nem hazudnak…Nyolc forduló alatt ugye huszonnégy pontot lehet szerezni, a listavezető előnye meg ,,csak” tíz. Ezzel a pofonegyszerű számtanpéldával el is érkeztünk a mához. A szurkolót azonban nem lehet átverni, ő nem rejtik véka alá a véleményét, a különbség csupán annyi, hogy a hangosabbja szavakba, a visszafogottabbja molinókba csomagolja. A Videoton hívei nem azt kapták, amire vártak, amit ígértek nekik. És mégis…Végső elkeseredésükben is tudnak örülni.

Baj-nok-csapat! Baj-nok-csapat! Három év után újra felharsant a rigmus a Sóstói Stadionban. Aki csak hallotta, nem akart hinni a fülének. Aki nézte is a lefújás utáni spontán ünneplést, az láthatta, hogy a taps és az ütemes kiáltás az eddigi legnagyobb riválisnak, a győztes ellenfélnek szólt. Az üzenet egyértelmű, erősebb mindenféle transzparensnél. Akik megértették, már az öltözőben voltak. Aki nem, az nyilatkozott, többek között azt, hogy a sikertelenség nem az edző hibája...

Olyan ez az egész fehérvári történet, mint a süketek párbeszéde. Mi meg ott állunk (jel)tolmács nélkül, és várjuk a következő fordulót, hátha végre megmagyarázza valaki, mi a baj a Videotonnal.

(Forrás: hatharom.com, fotó: Magyar Hírlap)

This entry was posted in Blog and tagged , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.