Michelisz Norbert pályacsúcsot döntött

Shares
Fotó: michelisz.hu

Fotó: michelisz.hu

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken elmondta, hogy kedvező anyagi feltételekkel hosszabbították meg 2026-ig a mogyoródi Forma-1-es futam szerződését.

A sportvezető az M1 aktuális csatornán kifejtette: „a magyar állam rengeteget spórolt a jogdíjon” azzal, hogy tízéves időtartamra állapodtak meg a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal. Gyulay emlékeztetett rá, hogy tavaly átfogó koncepciótervet készítettek, amelyben szerepel a lelátók, a főépület és az összes létesítmény cseréje, mert 1986 óta elavultak.

A vezérigazgató úgy fogalmazott: a Hungaroring népszerűsége nem csak a részvénytársaságnak köszönhető, hanem például az államnak, amely az elmúlt 30 évben politikai rendszerektől és kormányoktól függetlenül kiemelt figyelmet fordított a mogyoródi pályára. Felidézte, hogy tavaly a magyar lett az év futama a Forma-1-ben, ráadásul Budapest közelsége, a pálya vonalvezetése, a kiváló hangulat, az időpont és a rendezés miatt a csapatok és a pilóták is az első három között említik.

A Hungaroring felújított és a közelmúltban átadott burkolatán Michelisz Norbert pályacsúcsot döntött a túraautó-világbajnokság pénteki szabadedzésén. 

„Elképzelhető, hogy valóban gyorsult a pálya. Nagyon jól sikerült a felújítás, a kivitelező remek munkát végzett, Charlie Whiting is el volt ragadtatva” – utalt a Forma-1 versenyigazgatójának elismerő szavaira Gyulay. Mint mondta, a jó példákat mindenhonnan megpróbálják összeszedni, de a sok fejlesztés és a sok funkció miatt elsősorban az ausztriai versenyhelyszín szolgál számukra példaként.

A vezérigazgató kifejtette, hogy többfunkciós motorizációs központot hoznának létre az aszfaltcsík mellett, hogy ne csak sportlétesítményként, hanem az autóipari beszállítók tesztpályájaként is lehessen használni a Hungaroringet.

[Customads id=646335]

„A Hungaroringen nem számítanak a pluszsúlyok, nem számítanak a realitások. A magyar lelátó előtt mindig a dobogó volt és lesz a cél. Nem is lehet más!”
– így indult csatába Michelisz Norbert a hungaroringi hétvégén. Mindamellett blogjában azt is leírta, hogy mivel a Honda ezúttal 70 kilós ballaszttal versenyez, egy körön valószínűleg egy másodperces hátrányban lehetnek a Citroënnel szemben.

Ezek után kissé szeles, de napos időben kezdődött meg a Magyar Nagydíj hétvégéjének programja. Michelisz Norbert 1:52:00-s köridővel kezdte meg a hungaroringi szereplést a pénteki teszten, amivel az első hullám után a nyolcadik helyen állt. Tom Coronel kezdett a legjobban 1:50,008-cal. Norbi lendületből hat tizedet javított, Tiago Monteiro pedig nála is kilenc tizeddel gyorsabb volt, így átvette a vezetést.

A hatodik körében Norbi 1:50,169-re írta át az eredményét, de még így is nyolc tizedmásodperc volt a lemaradása a privát Citroënnel az élre ugró Mehdi Bennani mögött. A marokkói két tizeddel javította meg Monteiro addigi legjobbját (1:49,354). A Honda magyar pilótája ekkor, kilenc perccel a teszt vége előtt a 10. helyen állt be a boxba. A két csapattársa közül Huff az ötödik, Monteiro a második volt.

Három perccel a vége előtt aztán Norbi robbantott: több mint egy másodperccel megjavítva az addigi legjobb időt, 1:48,112-vel az élre állt.

Monteiro csak hét-, Huff pedig háromtizedes hátrányból követte őt, pedig mindketten sokat gyorsultak. Norbi ideje egyben új pályarekord a Hungaroringen, az eddigi legjobb köridőt Yvan Muller tartotta 2014-ből (1:48,727). Tavaly az esős időjárás miatt gyengébb eredmények születtek, a mostani csúcshoz pedig hozzájárult a Hungaroring felújított aszfaltja is, de attól még tény: Norbinál gyorsabb még senki sem volt rajta a WTCC-ben.

(Michelisz.hu/MTI)