Miért fáradtak a veszprémi kézilabdázók?

Shares
Fotó: Marius Becker/EPA

Fotó: Marius Becker/EPA

Kár lenne tagadni, hullámvölgyeket él meg mostanában a Telekom Veszprém férfi kézilabda csapata, amelynek erre a 2016/17-es évre is meghirdetett programja (vagy inkább elérendő vágya) a Bajnokok Ligája elnyerése.

A JochaPress.hu hangsúlyozni kívánja, hogy a veszprémiek játékosállománya igenis képes lehet akár a legnagyobb bravúr elérésére is. Ám úgy tűnik, a „szuperül” megszervezett és immár évente milliárdokat is elkölthető klub háza táján valami mégis hiányzik. Ez olyan, mintha egy mesterszakács készletéből hiányzik az a bizonyos tizenhetedik fűszer, amivel teljessé tehetné munkája gyümölcsét.

Miért is kerül a téma most napirendre? Az őszi szezon a vártnál döcögősebbre sikeredett, de – ahogy mondják – a csúcsformát csak májusra kell elérni. Ez eddig rendben is lenne, de azért vannak bizonyos részeredmények, amit nem lehet egyszerű kézlegyintéssel elintézni. Voltak ilyenek a BL-ben is, de az utóbbi két fiaskót konkrétan a nevén is kell nevezni. A Zágráb elleni elég „kovászos”, hétgólos (22-29) vereséget követő napon ugyanis az egyértelműen gyengébbnek tartott Nexe ellen is meg kellett elégedniük egy 29-29-es döntetlennel.

Hirdetés

Egyetlen pillanatra sem vonom kétségbe Sabaté edző szavait, aki szerint – ezt már nem először mondja az egyébként szimpatikus spanyol vezetőedző – a csapat fáradt. Nagy valószínűséggel így lesz ez a tavaszi szezonban is, hiszen a vezetők esztelen robotolásba vezénylik bele az együttest, immár ismételten. Ennek legmarkánsabb negatív hozadékát éppen a tavaszi BL-döntő kilencgólos előnyről, negyedórán belül történt elvesztése jelenti. Senki nem mondhatja, hogy ebben a totális „leeresztésben” nem volt komoly része a teljesen értelmetlen SEHA Ligában való szereplésnek. Annak a sorozatnak, amelyet valaki vagy valakik jócskán felértékelt(ek), mondván: ez a sorozat nagyban szolgálja a BL-re történő felkészülést.

Többek között erre hivatkozással a Veszprém tavaly nem vett részt a teljes magyar bajnokságban, idén viszont igen. Tehát teljes három fronton kellene helytállni, amire úgy tűnik, a hatalmas létszámú játékoskeret ellenére sem képes a gárda. A nyilvánvalóan rengeteg, fárasztó utazás mellett ráadásul a csapatépítés sem úgy megy, ahogy annak mennie kellene, hiszen nincs két, egymást követő mérkőzés, ahol a Veszprém ugyanabban a felállásban játszana.

[Customads id=646335]

Régi vesszőparipám, hogy a SEHA Liga felesleges, többet árt, mint használ. Ahol lehet 51-19-re is nyerni, ott nem lehet építkezni a Bajnokok Ligájára. Ma is állítom: a magyar bajnokság utolsó helyezettje ellen sem tud a Veszprém 51-19-re nyerni. Márpedig ennyire is nyert tavaly, ott… Ha pedig ez így van, akkor mi a haszna az örökös utazásoknak és az erősen váltakozó erősségű ellenfeleknek?

A Veszprém erősen benne van a kutyaszorítóban, hiszen bár lehet, hogy dereng a vezetőség tagjainál is, hogy ez nem az a sorozat, amely az ő legnagyobb céljukat, a sikeres BL-szereplést szolgálja, de nyilvánvalóan komoly, szerződésben vállalt kötelezettségeik vannak, amelyek kizárják a visszalépést. Feltehetően soha nem fog kiderülni, kinek volt ez a nagy ötlete: résztvenni a SEHA Ligában, mert negatív fejleményeknél Magyarországon nem szokás a színre lépni és bevallani, hogy kérem, én voltam az ötletgazda. Ilyenkor marad a hallgatás, a konok kitartás, és ha végül bukfenc van, akkor a kollektív felelősség vállalása. Mondjuk az elnökség magára vállalja, és akkor senki sem Fekete Péter…

És akkor mi van? Tavasszal soha vissza nem térő alkalom úszott el. Hogy a rendkívül felerősödött konkurenciaharcban mire lesz képes tavasszal Sabaté legénysége? Bizakodni lehet és kell is, meg sokat – valószínűleg az eddiginél még többet – dolgozni. A többi majd a pályákon dől el. Jó lenne ismét a négyes döntőben szurkolni a sokszoros magyar bajnoknak.