Miért Fodor Csenge nyilatkozott Ambros Martín helyett?

Shares

A Győri Audi ETO KC vezetése által előzetesen csak az első hely volt elfogadható a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében. Azután másként alakultak a dolgok, s végül született egy harmadik hely. Érdemi magyarázat persze ezúttal sem hagyta el az illetékes vezetők száját. Sem dr. Bartha Csaba elnök, sem Ambros Martín vezetőedző nem tett ki magáért. Ahogy az ilyenkor lenni szokott.

(Fotó: Halmágyi Zsolt)

Sejtésem a következő: erről a balul sikerült négyes döntőről is Danyi Gábor tehet. Danyi lett az ügyeletes „Fekete Péter”, aki máról holnapra lenullázódott a győri értéktőzsdén. Ezzel kapcsolatosan csak egyetlen kérdés adódik: ha ennyire alkalmatlan, akkor hogyan tölthetett el csaknem egy évtizedet Győrben? Ha pedig majd tíz évig megfelelt előbb másodedzőként, majd vezetőedzőként, miként tudott egyik napról a másikra kirúgást érdemelni?

Kétségtelen, hogy egy nagy csődtömeg volt a győriek játéka a Ferencváros ellen, amikor kilencgólos különbséggel vesztettek és egyidejűleg a Fradinak átadták a bajnoki cím megszerzésének lehetőségét. De álljon már meg a világ:

Hirdetés

a tucatnyi, hatalmas pénzekért megvásárolt és tartott világsztárnak ehhez a nagy „ruhához” semmi köze nem volt?

Mert hogy ez a lehetőség egyetlen szót sem érdemelt!

Közel jár az igazsághoz, aki azt mondja: kellett a hely Martínnak. A Győrben hat évig mágusként kezelt spanyol edzőt ugyanis klubjából, a Rosztovból is eltanácsolták, majd az orosz válogatott éléről is elég kemény kísérő szöveggel tüntették el. Az így szabaddá lett mester feltehetően kitűnő kapcsolatban maradt a győri vezérkarral, amelynek erős embere, dr. Bartha Csaba a Fradi elleni vereség napján kapta meg az alkalmat Danyi „felmentésére”.  Tehát teljesen másodlagos, hogy Danyi milyen edző volt, a lényeg Martín visszahozatala lett.

Most persze hatalmas a hallgatás. Az elvesztett BL-után nem Martín ment nyilatkozni, hanem

odaküldték a legfiatalabbat, a balszélső Fodor Csengét a tévékamerák elé,

aki persze könnyeivel küszködött, de semmi érdemit nem tudott mondani. Nem is az ő dolga lett volna ez…

Azután, amikor fölényesen nyertek a bronzmeccsen, mindjárt elkezdett harsogni Martín, hogy milyen fantasztikusan játszott a Győr. Az a Győr, ahol a nemzetközi szinthez mérten is hatalmas pénzek mozognak, és ahol a bevásárlások nem jelentenek akadályt. Ennyi pénzzel én a norvég Freistadot vettem volna meg, aki legalább nem egyszerűen máris világklasszis, hanem 22 évével még határtalan fejlődési lehetőség is van benne. Ők viszont – többek között – megvették a rivális Ferencváros játékosait (Faluvégi Júlia, LukácsViktória, Schatzl Nadine, Háfra Noémi), így rákényszerítették a  Fradit a három német játékos behozatalára…

Most nem tehetünk mást, mint várjuk az újfent számos nagysággal megerősített ETO őszi bemutatkozását. Meg azt, hogy Danyi Gábor után mennyivel másabb lesz minden.?.

(jochapress / Jocha Károly)