Miért nem élt a válaszadás lehetőségével a kétszeres olimpiai bajnok Horváth Gábor?

Shares
Horváth Gábor, kajak, 440

A kétszeres olimpiai bajnok Horváth Gábor

Megtiszteltetésben volt részem röviddel előbb. Felhívott ugyanis Horváth Gábor, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, aki a Honvéd szakosztályának vezetője. Nehezményezte a „Kokszos hajó verte Kammereréket” című írásomat, ám a felajánlott lehetőséget – mely szerint írja le a véleményét, amely betűről betűre meg fog jelenni! – elhárította.

Mi is volt Horváth Gábor gondja az említett írással? Két dolgot hangsúlyozott. Egyrészt azt, hogy Dombvárit 45 alkalommal vizsgálták, másrészt azt, hogy a Kammerer-féle négyest egyoldalúan rajzoltam meg.

Ami a 45 vizsgálatot illeti, ezt senki nem vitatta, a negyvenhatodikat viszont szomorúan kellett fogadni, hiszen a pozitív minta valóban nem csak Dombvárit tette tönkre, hanem az olimpia előtt álló magyar férfi kajakozásban is csak tovább fokozta az egyébként is megvolt feszültségeket. A felkészülésre rendelkezésre álló időt tovább darabolja az újabb válogató, amelyre megint új négyesek állnak össze.

Hirdetés

Hogy túlontúl fényeztem volna Kammereréket? Ennek a négyesnek 2012 óta vitán felül pozitív eredménylistája van, ezt talán még Horváth úr sem tagadja. Az is igaz, hogy idén egy rasicei, felmérőnek mondható nemzetközi versenyen be kellett érniük egy 4. hellyel, ami azért nem egészen „kóser”. Velük szemben ott áll a Dombvári vezette négyesnek az Európa-bajnokságon elért 7. helye.

Az is lehet, hogy Kammererék most már nem olyan jók, mint az elmúlt négy év során voltak, amikor minden világversenyről éremmel jöttek haza. Ez az esetleges halványabb teljesítmény azonban nem indokolhatja Dombvári „kokszolását”. Az általa vezérelt négyesnek Kammererék feletti győzelmét pedig nyilvánvalóan semmissé teszi.

Hogy ezek után mi lesz csütörtökön? Minden előfordulhat. Papíron Kammererék lehetnek esélyesebbek, de semmi sem kizárt. Azt minden esetre írásban is megígérhetem Horváth Gábor úrnak, hogy a csütörtöki eredményt is korrektül fogom értékelni.

Egy dolog viszont nem változhat: Dombvári elmarasztalásának ténye. Az ő lebukását ugyanis még a 45 negatív teszt sem teheti meg nem történtté.

[Customads id=646335]