Miért nem a játékosok mondanak le Érden?

Shares

A taós és egyéb pénzek sorsának firtatása bármelyik napon jogos – „fű alatt” rengeteg szabálytalanságról lehet hallani, amelyek leginkább arról szólnak, hogy az utánpótlás nevelés céljaira „címkézett” pénzek miként kerülnek különböző csatornákon át a felnőtt csapatok számláira. Oda, ahol a magyaros profizmus azután minden fillért elnyel.

Tényleg mindennaposak a lesújtó hírek, de most mégis, „soron kívül” szólni kell. A döbbenet a legjobb szó arra, amit az érdi női kézilabdázók Párizsban, Euro-Liga mérkőzésen elszenvedett tizenegy gólos veresége kapcsán használhatunk. Azok után, hogy itthon tíz góllal nyert az Érd, ekkora hidegzuhanyra senki nem számíthatott. Azt még csak el lehetett képzelni, hogy néhány góllal esetleg visszavágnak a párizsiak, de ekkora „zakóra” valóban csak nagyon-nagyon kevesek gondolhattak.

Ráadásul ez a francia alakulat messze nem olyan erős, hogy ennek a szégyennek feltétlenül be kellett következnie. Akik látták az első, érdi 60 percet, azok közül sokan még azt is el tudták képzelni, hogy odakinn is nyernek Szabó Edina tanítványai…

Hát nem hogy nem nyertek, hanem egyenesen kivégezték őket. S itt jönnek azok a „bűnös gondolatok”, amelyek ezekben a profinak becézett klubokban, szakosztályokban sejtelmesen és folyamatosan, évről évre garantáltan egyre több kérdőjelet támasztanak. És már nem csak a labdarúgókról van szó, hanem – többek között – a kézilabdázókról is. A fizetések persze szigorúan titkosak, a produkció viszont mindenki előtt látható. Amikor pedig „véletlenül” a teljesítmény esése miatt szerződést akartak módosítani Zácsik Szandrával, ő megsértődött és inkább szerződést bontva, otthagyta a Ferencvárost. Tehette, mert egy másik klub (Budaörs) nyilván „kárpótolta” őt…

Azzal sem értek egyet, hogy a Veszprém és a Szeged férfi kézilabda együttesei immár bevallottan is évente milliárdokat költenek álmaik megvalósítására. A Veszprémben Mikler Roland az egyetlen magyar, aki rendszeresen szerepel, legutóbb még a sérüléséből visszatért Nagy László is talán ha tíz percet kapott. Szegeden pedig Balogh Zsolt, Bánhidi Bence és Bodó Richárd jelenti az üde színfoltot a zsoldoshadseregben. Annak pedig külön is örülni lehetett, hogy harmadik magyarként Fekete Bálint is pályára léphetett.

Mondhatja bárki, a Veszprém ismét BL-döntőt játszhatott, a Szeged pedig „elkalapálta” a nagy múltú Barcelonát. Ez mind igaz. De hogy ez mibe kerül, ha tudnánk… Az pedig végképp nem fogadható el, hogy egy ugyancsak „agyonpénzelt” érdi hölgykoszorú ekkora égést produkáljon.

Jellemző módon nem az érdi játékosok mondták, hogy ők nem kérik az e havi zsoldjukat, hanem a kívülről tehetetlen Szabó Edina ajánlja fel a lemondását. Ez ugyanolyan cinkos hallgatás, mint amelyik az egyik, hasonlóan kiugró esemény főhősének, a „szuperprofi”, havi nyolcmilliós Videoton focista, Juhász Rolandnak a nevéhez fűződik. Ő ugyanis nemes egyszerűségével akkorát könyökölt a belgrádi Partizán játékosába, ami egyértelműen kiállítást vont maga után. Juhász a helyszínen hitetlenkedett egy sort, majd másnap „vállalta a felelősséget”. De hogy ez mit jelent a valóságban, máig sem derült ki. Szerintem, ha három hónapi ösztöndíját (24 millió forintot) önként felajánlotta volna klubjának némi kárpótlásként, akkor sem mond sokat. Eddig viszont egyetlen forintról sem érkezett jelentés.

Most ugyanez a helyzet az érdi „profiknál” is, akiknek messze nem megérdemelt fizetéseik szintén titkosak. A hölgyek helyett pedig a vitán felül teljes odaadással dolgozó edzőnek, Szabó Edinának kell felajánlania a lemondását.

Ahelyett, hogy az egész brigádot elkergetnék és inkább a sokszorosan olcsóbb junior csapatukat játszatnák és rájuk építkeznének.

(jochapress / Jocha Károly)