Miért van büntetésben Kleinheisler László?

Shares
foci_Kleinheisler László, 440, fourfourtwo.hu

Kleinheisler László lendületben. Fotó: fourfourtwo.hu

Értem én, hogy nehéz beszélni arról, amiről nem lehet beszélni. Tilos, mert a téma tabu. Kleinheisler Lászlóról van szó, illetve éppen, hogy nincs szó. Az ország új kedvencéről, a népmesei hősről hallgatni kell. Székesfehérváron legalábbis.

Kleinheisler az, aki a Norvégiában szerzett ragyogó góljával megalapozta a piros-fehér-zöld futballválogatott Európa-bajnoki szereplését, aki miatt hosszú idő után újra hinni lehet a magyar fociban. A szegény sorsból kitörő, csobánkai fiú a klubjában már nem ilyen sikeres, tudniillik „büntetésben” van, nem is játszhat.

Úgy hírlik, azzal, hogy nem akart továbbra is ingázni a Videoton és a Puskás Akadémia közt, nem hosszabbította meg a szerződését, magát a felcsúti „mindenhatót”, Orbán Viktort sértette meg, aki pedig nagy rajongója (volt) a vörös hajú játékosnak. A miniszterelnök dörgedelmes szavait, „atyai intelmeit” éppen lapunk kereste elő. Mi tagadás, Orbán egyértelművé tette, nem tűrik a lázadókat, náluk „első a klub, második a csapat és csak harmadik a játékos”.

Hirdetés

Ha ez nem elég: „hogyan fejlődhetne ki egy fiatalemberben az alázat képessége, ha minden állandóan körülötte forog?”. Aki saját magát és az érdekeit a klub elé helyezi, mehet az NB III kispadjára! – adta ki a parancsot a Puskás Akadémia ura, ezek után mit is mondhatna a Videoton-vezérkar, mint a nagy semmit. A Kleinheislerrel kapcsolatos tárgyalásokat továbbra is a labdarúgó és a Videoton belügyének tekintik, ha lesz a karrierjét érintő változás, majd jelzik, a további kérdéseket kéretik nem feltenni (azt se feszegesse senki, hogy készül fel a kontinenstornára, ha nem játszhat egy percet sem).

Fehérvári oldalról roppant kellemetlen lehet, hogy ez a Laci gyerek magára irányította a figyelmet. Mert hiszen ki firtatná a sorsát, kit izgatna, hogy nem játszik, ha a válogatottat irányító német kapitány nem szúrja ki magának. Ha a világbajnok Möller nem nevezi a magyar keret legjobbjának. Ha nem kap lehetőséget Oslóban, s ha nem hálálja meg a bizalmat álomszép találattal, majd nem teljesít remekül a budapesti visszavágón. Ha mindez nincs, Kleinheisler-ügy sincs.

Akárcsak – könnyen lehet – magyar Eb-tagság…

Hirdetés

(nepszava.hu / Sahin Tóth Róbert)