Mikler Roland: A világ egyik legjobb csapatát legyőzni, hatalmas boldogság!

Shares

Mikler Roland_MTI

Az év egyik slágere a Pick Szeged hatalmas csatában, 23-22-es győzelmet aratott győzelme a bajnoki címvédő Veszprém ellen a férfi kézilabda NB I rangadóján. A hazaiak az első félidőben már hat góllal is vezettek, de a BL-ben menetelő veszprémiek egyenlíteni tudtak. A hajrában azonban ismét előnybe került Juan Carlos Pastor együttese, és ezt sikerült a meccs végéig megtartania.

A találkozó után a csapat beállója Zubai Szabolcs az NSO tv-nek elmondta, a legfontosabb, hogy otthon tartották a győzelmet. „Boldogok vagyunk, hiszen nagyon készültünk erre a meccsre. Mindenki hitt benne ez látszott is a csapaton, nagyon küzdöttünk, akartunk, hajtottunk. Örülök, hogy a végjátékot is bírtuk és nem engedtük ki a győzelmet, úgy gondolom megérdemeltük.”

A válogatott alapembere kiemelte, igazából most lenne jó játszani a Bajnokok Ligája selejtezőt és a BL-meccseket. Úgy véli ennyi idő kellett nekik, hogy látható legyen az előrelépés, de tisztában van vele, még ez sem az igazi.

Hirdetés

A két gólig jutó, és emellett remekül védekező Ilyés Ferenc is úgy véli jól játszottak, ugyanakkor elismerte, félt, hogy nem fogják bírni végig erővel, hiszen a Veszprém jobban hozzá van szokva az ilyen kiélezett meccsekhez. „Sikerült nyerni, ami óriási dolog, hatalmas csapatmunka volt a részünkről. Mindenki hozzátett valamit akár elől, akár hátul. Azonban nem szabad ebből nagy következtetéseket levonni, nagyon sok tennivaló vár még ránk” – mondta a szegedi szurkolók Fecója.

A szokás szerint remeklő kapus, Mikler Roland elmondta, ha reálisak akarnak maradni, nem ez volt a papírforma. A győzelemhez kellett, hogy mindenki extázisban játsszon. „Olyan védekezés volt előttem, amit idén még nem láttam, lehet, hogy minden héten a Veszprémmel kellene játszanunk, hogy ez meglegyen rendszeresen” – mondta a válogatott elsőszámú hálóőre.

Elmondta, jó lenne ezt a formát tartani, hiszen nehéz időszak volt az elmúlt két hét, amikor nem játszottak meccset, csak edzések voltak programon. „Próbáltunk pontosítani azokon, amik nem mentek, és ez hellyel-közzel sikerült. A végén nem adtuk fel, ez fontos lehet a folytatásban, hiszen a világ egyik legjobb csapatát legyőzni nagy boldogság” – fejezte be Mikler Roland.

Hirdetés

(Forrás: molcsapat.hu, fotó: MTI)