Miklós Edit célja változatlanul az olimpiai győzelem

Shares

téliOB_bő csapatKis késéssel, hétfőn délelőtt hazaérkezett a szocsi téli olimpiáról a magyar csapat, melynek tagjait rokonok, szurkolók és a sajtó képviselői várták a Syma Csarnoknál.

Dr. Nagy Zsigmond csapatvezető a megérkezés alkalmából rendezett sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a küldöttség komoly belső erőről tett tanúbizonyságot Szocsiban, ahol többen bizonyították, hogy a legerősebb mezőnyben is képesek kiemelkedő eredményekre.

téliOB_Nagy Zsigmond csapatvezető

A sportolókat érzékelhetően meglepte a jelentős médiaérdeklődés. Ezt említette elsőként Miklós Edit is, aki azzal, hogy lesiklásban hetedik lett, minden idők legjobb magyar ötkarikás alpesi eredményét érte el Szocsiban. A 25 éves, erdélyi születésű sportoló jelezte, hogy a versenyszezon még nem ért véget a számára, hétvégén már újabb Világkupa viadalon indul Svájcban. Így erre a szezonra is van még dolga, a következő években pedig rengeteg munka vár rá, mert a célja, hogy négy év múlva nyerni tudjon Pjongcsangban.

„Ez nem teher a számomra. Lehet, hogy nem sikerül, de mindent meg fogok tenni, hogy elérjem a célom” – mondta Miklós Edit.

téliOB_Miklós Edit2

A 2011 óta magyar színekben síelő Miklós Edit kérdésre válaszolva a Román Olimpiai Bizottság elnökének korábbi szavaira is reagált. Jelezte, hogy talán nem most kellene visszakövetelnie a 2010-ig ráfordított pénzt, hanem évekkel ezelőtt kellett volna jobban odafigyelni rá, többet tenni érte.

„Szocsiban a román bizottság főtitkára gratulált, nem éreztem benne haragot, az elnök szavai pedig nem igazán foglalkoztatnak. Azt gondolom, hogy ez a részéről késő bánat” – mondta Miklós, akinek szavait Nagy Zsigmond azzal toldotta meg, hogy a román elnök mondandójának semmilyen jogalapja nincs.

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára sem jött még el a pihenő ideje, a montreali világbajnokságon két-két magyar férfi és női sportoló vesz majd részt, míg a női váltóval – Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Keszler Andrea és Darázs Rózsa mellett – a pontszerző hatodik helyen végzett Kónya Zsófia a hétvégén utazik el a junior vb-re.

A felnőtt vb-n egyelőre még nem lehet tudni, kik indulnak, egyedül a Szocsiban 1500 méteren kilencedik Heidum Bernadett szereplése tűnik biztosnak.téliOB_Heidum Bernadett
„Nehéz lesz az olimpia után a világbajnokságon versenyezni, de ezzel mindenki így lesz. Sajnos a váltónk nem indulhat, én viszont szeretnék 1500-on és 1000 méteren is jól korcsolyázni” – beszélt a közeli jövőről Heidum, aki a csapategységet firtató kérdésre annyit jegyzett meg, hogy nincs feszültség a válogatottnál.

„Sajnálom ezt az egész ügyet – utalt vissza arra, hogy a váltó összeállítása miatt akadtak nézeteltérések Szocsiban. – Nyilván nem volt ránk jó hatással. Nincs probléma nálunk, de nem is hiszem, hogy most erről kéne beszélnünk.”

Érdekesség: A hétfői esemény volt a játékok megnyitóján kívül az egyetlen olyan alkalom, amikor mind a 16 magyar olimpikon együtt volt, mivel Szocsiban mindenki a saját sportágához közel eső faluban lakott.

(Forrás: MTI)