Miklós Edit és Samsal Dalibor a magyar bajnok

Shares

miklos_edit_oriasAz Országos Bajnokság Ifjúsági és Felnőtt Alpesi versenyeit az ausztriai Hinterstoderben rendezte meg a Magyar Sí Szövetség . Hétfőn óriás-műlesiklásban, kedden műlesiklásban indultak a résztvevők.

Elindult az OB mindkét versenynapján olimpiai 7. helyezett sízőnk, Miklós Edit és az olimpiai 18., magyar színekben versenyző Samsal Dalibor is. Mindketten a papírformának megfelelően a mezőny elején végeztek mindkét versenyszámban, valamint megnyerték az alpesi összetettet is.

Női óriás-műlesiklás felnőtt mezőnyében a mindössze 14 éves Junia Brigitta a 4. helyen végzett, a Babos Síklub versenyzője azonban a junior versenyben kikapott a 16 éves Archam Chiarától. A férfiaknál Farkas Norbert állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Műlesiklásban a felnőttek között Miklós Edit mögött a második helyen végző Archam Chiara megnyerte az U21-es viadalt. A férfiak felnőtt mezőnyében Farkas Norbert megelőzte Szőllős Benjamint. A juniorok között slalomban is ezüstérmet szerzett Junia Brigitta.

Miklós Edit csütörtökön már a bulgáriai Banskoban versenyez, ott a Világkupa soron következő futamain szuper- óriásműlesiklásban és kombinációban harcol az újabb VK-pontokért. Samsal Daliborra pedig FIS-versenyek, majd márciusban Világkupa futam vár a szlovéniai Kranjska Goran. Célja a legjobb 30-ba kerülés.

Az országos bajnokság a gyermek és serdülő versenyekkel folytatódik az ausztriai Hinterstoderben.

A felnőtt és ifjúsági országos bajnokok:

Óriás-műlesiklás

Felnőtt nő: 

Miklós Edit ( MTK)
2. Maróty Mónika (Körte SE)
3. Csima Laura (Alpok-Adria)

Felnőtt férfi: 

Samsal Dalibor (Fullsport)
2. Szőllős Benjamin (NIVELCO)
3. Farkas Norbert (Rozmaring)

U21 (IFI) lány: Archam Chiara (ROZMARING)
U21 (IFI) fiú: Szőllős Benjamin (NIVELCO)

Műlesiklás

Felnőtt nő: 

Miklós Edit ( MTK)
2. Archam Chiara (ROZMARING)
3. Csima Laura (Team Kapos)

Felnőtt férfi:

Samsal Dalibor (Fullsport)
2. Farkas Norbert (Rozmaring)
3. Szőllős Benjamin (NIVELCO)

U21 (IFI) lány: Archam Chiara (ROZMARING)
U21 (IFI) fiú: Szőllős Benjamin (NIVELCO)

Alpesi összetett:
Felnőtt nő: Miklós Edit ( MTK)
Felnőtt férfi: Samsal Dalibor (Fullsport)
U21 (IFI) lány: Archam Chiara (ROZMARING)
U21 (IFI) fiú: Szőllős Benjamin (NIVELCO)