Miklós Magda: Tomori és Görbicz különösen jól játszott!
Miklós Magda gyermekeivel, Ilyés Ferenccel és Annamáriával (Fotók: JochaPress.hu)
Ha valakinek azt mondom, emlékszik-e erre a névre: Miklós Magda? Hát bizony ez a kérdés már csak az idősebb generációk fantáziáját mozgatja meg. Miklós Magda színtiszta magyar, mindmáig Székelyudvarhelyen él és 13 éven keresztül oszlopos tagja volt a román női kézilabda válogatottnak.
Ha azonban azt is hozzátesszük, hogy Miklós Magda a jelenleg Tatabányán kézilabdázó Ilyés Ferencnek és a magyar kézilabdázás élvonalában ugyancsak néhány évet eltöltött Ilyés Annamáriának az édesanyja, akkor már egészen más a helyzet. Az egykori gólgyáros folyamatosan figyeli a magyar kézilabdázás eseményeit, úgymond képben van. Ezért is hívtam fel telefonon. Elsősorban azért, hogy a nagy magyar sikerről a Győri Audi ETO Bajnokok Ligájában kiharcolt első helyéről beszéljünk.
– Természetesen minden meccset megnéztem a televízió jóvoltából – hangsúlyozta. – Azt kell mondanom, hogy a Buducnost kicsit kilógott a sorból. Ez a csapat jelenleg a szétesés állapotában van, Adzic edzőt egyáltalán nem irigylem, hiszen nyilvánvaló, hogy teljesen új csapatot kell építenie. Rajtuk könnyen átlépett a Győr, hogy azután a fináléban egy sokkal erősebb riválissal folytassa a menetelést.
– A Győr – Szkopje döntőről mi a véleménye?
– A világklasszisokkal megtűzdelt ETO elsősorban az első félidőben mutatta meg igazi arcát. A térfélcserét követően a dicséretesen küzdő rivális gyakorlatilag végig hátrányból küzdve érte el a 60. perc végére a döntetlent. A ráadásban azután kijött a tudásbeli különbség, hiszen a Győr kétszer is két góllal tudott vezetni. Így végül biztosan szerezték meg a trófeát, immár harmadszor. Nekem különösen Tomori Zsuzsa nagy játékkedve és Görbicz Anita visszanyert formája tetszett, de a többiek is megtették a magukért. A holland Grootot azért csak kiemelném, aki szintén sokat tett a végső siker érdekében.
– A mindmáig egyetlen magyar világbajnok együttes, a női válogatott kapitányával, Török Bódoggal sokszor beszélgethettem és Önt mindig a legjobbak között emlegette Bogyi bácsi.
Török Bódog, a háttérben a világhírű szobrászművész fia, a tragikusan hirtelenül eltávozott Richárd szobraival
– Ez megtisztelő számomra! Annak idején szívesen kipróbáltam volna magamat az ő irányításával, de ilyesmiről a hetvenes években szó sem lehetett. Még olyan világklasszist, mint Birtalan Pista sem engedtek át, pedig érte a Budapesti Honvéd tényleg minden követ megmozgatott.
– Ha már beszélünk, kérem, mondjon néhány mondatnyit saját pályafutásáról!
– Én tényleg szinte pillanatok alatt lettem a felnőtt román válogatott taja. Előbb ugyan atlétaként a 200 és 400 méteres futásokra készültem, majd 1963-ban, tizenöt évesen kezdtem komolyabban foglalkozni a sportággal. Három évre rá már számításba vettek a legjobbak között is. Szerencsémre egymást követően kitűnő szakemberek kezei alatt dolgozhattam. Külön megemlíteném Constantin Popescut, aki először válogatott be és az 1979-ben volt visszavonulásomkor éppen megint ő ült a válogatott kispadján.
– Azokban az években sokkal vékonyabb volt a nemzetközi élvonal, a Szovjetúnió, az NDK és Jugoszlávia mellett Magyarország és Románia is a legszűkebb elithez tartozott.
– Elmondhatom, kimondottan jó volt a kapcsolat a magyar és a román válogatott között annak ellenére is, hogy hivatalból tiltották a magyarokkal való beszélgetést. Ha már én nem lehettem magyar válogatott, annál jobban örülök, hogy Feri fiamnak ez sokszorosan megadatott. Az akkori játékosok közül egyébként mindenkivel igyekeztem jóban lenni, közülük Lakiné Tóth Harsányi Katalinnal mindmáig rendszeres kapcsolatban vagyok.
Lakiné Tóth Harsányi Katalin
– Akkoriban kevesebb volt a nemzetközi torna, de így is „összehozott” 187 válogatottságot, amely mérkőzéseken összesen 404 góllal terhelte meg az ellenfelek kapuit. Mire emlékezik különösen szívesen ebből az időszakból?
– Mindenképpen a 1975-ben, Kijevben volt világbajnokságot említeném, ahol én lettem a vb gólkirálynője. A Szovjetunió elleni összecsapás különösen jól sikerült, hiszen a 17-13 arányú sikerünkhöz egymagam 13 góllal járultam hozzá. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy Szombatfalva (amelyet Székelyudvarhelyhez csatoltak) legyőzte a Szovjetuniót!
– Testnevelő tanárként már nyugdíjba vonulhatott. Miként telnek a napjai?
– Kiemelt eseményként tartom számon, hogy a román szövetség több évtizedes lemaradását bepótolva, 2011-ben Turnu-Severinben (Szörényvár) ünnepélyesen elbúcsúztatott a válogatottságtól. Harminckét év után is jobb, hogy csak megtörtént. Mi hűségesek maradtunk szülővárosunkhoz, Székelyudvarhelyhez, amelynek jelenlegi csapatai közül a férfiak küzdenek az élvonalban. Sajnos a 2016/17-es bajnokság nem úgy sikerült, ahogyan azt reméltük, hiszen a csapat a rájátszásban már legjobb esetben is csak az 5-6. helyért mérkőzhet. Ezek a fiúk korábban leginkább az ország harmadik legjobbjainak számítottak, két éve pedig megnyerték a Challenge Kupát is.
– Gyermekei pályafutását mennyire követi nyomon?
– Annamária lányom már egy éve nem játszik, de edzőként maradt legutolsó csapatánál, a Stuttgart közeli Bietigheimnél. Ferinek még egyéves szerződése van Tatabányán. Legutóbb a Kolding elleni kupameccsükön voltunk ott személyesen.
– Így pillanatnyilag férfi vonalon jobban érdekelt. Látta a magyar-dán Eb-selejtezőket is?
Kézzel vagy lábbal? Bodó Richárd munkában
– Természetesen mindkét meccset végignéztem – a budapesti különösen izgalmas volt. A visszavágót ugyan elvesztettük, de én ennek ellenére igen bíztatónak ítélem a férfi válogatott jövőjét, hiszen Bánhidi Bence és Bodó Richárd révén két, különösen tehetséges játékos bontogatja szárnyait. A ’”középkorú” Lékai Máté pedig engem egyenesen elvarázsolt színes és gólerős játékával.
( jochapress.hu / Jocha Károly)
