Milák Kristóf: Egy szívműtét után elég jól mozogtam
A 2017-es budapesti vb-n Milák Kristóf egy ezüstéremmel igazolta, hogy a magyar úszás legnagyobb ígérete. Idén nagykorú lett, érettségizett, Európa-bajnoki aranyat szerzett 200 pillangón.
Fotó: Szilágyi Anna / Index
Ághassi Attila már a tokiói olimpiáról is beszélgetett vele a kényszerű klubváltása mellett.
Nézte a 2016-os olimpián a 200 pillangó döntőjét?
Későn volt, de néztem.
És mit látott benne egy akkor 16 éves versenyző, aki pontosan tudja, hogy egyszer majd ezen a távon szeretne érvényesülni?
A versenyt. Michael Phelps nyert, Kenderesi Tamás bronzérmes lett. Vagy rosszul értettem a kérdést?
A benyomásai érdekelnének.
Volt ott egy egészen félelmetes képességekkel rendelkező úszó, aki elindult, és ugyan megszorították, nem nagyon hagyott kétséget afelől, hogy még mindig ő a világ legjobbja. 31 évesen fantasztikusan mozgott Phelps, igaz, nem ment be 1:53 alá. Azt nem tudnám hajszálpontosan megmondani, melyik japán volt a nyakán. Kenderesi Tamás jól úszott, Cseh László nem. A címvédő Chad le Clos leszorult a dobogóról. Nagyjából ennyi. Ha tovább gondolkodnék, még biztosan eszembe jutna más is, vagy ha közösen visszanéznénk.
Sajnálja, hogy Phelpsszel már nem versenyezhet?
Nagyon. Mindennél jobban. 2017-ben, az én első felnőtt világbajnokságomon, biztosan egészen más lett volna a verseny, ha ő is ott van a medencében. A 100 pillangó döntője az utolsó előtti versenynap van, addig csak ökölbe szorított kézzel, remegve drukkoltam a lelátón, mert engem más számban nem neveztek akkor. Napról napra nőtt bennem a versenyzési vágy, alig vártam, hogy átéljem én is a fantasztikus közönség tombolását. Nekem örökre hiányozni fog az életemből egy Phelps elleni meccs, hacsak vissza nem tér. Sajnáltam, hogy abbahagyta 2016-ban.
A hazai konkurencia mennyire érdekli?
Az ország egyik pontján készülök, most már a Duna Arénában, Tamás az ország másik pontján van, Laci egy harmadikon. Ez így van rendjén, párhuzamosan haladunk előre.
Egészséges sportemberi kapcsolatban vagyunk. Tudom, ez nagyon hivatalos válasz, mintha előre betanultam volna, de nem tudnám őszintébben elmondani a véleményem erről a helyzetről.
Olyat nem szeretnék mondani, ami mindenkinek unalmas, sablonos. Az élet úgy hozta, hogy minimum hárman hajtunk két helyre. Ritkán látjuk egymást, elég, ha az edzőmet, Selmeci Attilát érdekli, milyen versenyeken indulnak a többiek, azokon hogyan szerepeltek. Nekem a medencében van dolgom. Attila bá’ nézi, milyen időket értek el, garantáltan el is fogja majd nekem mondani. Aggódik ő helyettem eleget, nekem már nem kell.
Gondolom, hasonlóan unalmas kérdés, de nem lesz olyan interjú, amelyikben nem kapja meg a következő szűk két évben: mi lesz Tokióban?
Azért remélem, hogy majd a következő bő két évben is megkapom. Már amikor túl leszünk a versenyen. De hogy őszinte legyek, és kellően komoly, még a jövő évi vb is meglehetősen messze van.
Tudat alatt bennem van az olimpia, persze. Azt nem várhatják el tőlem, hogy már a teljes programomat eláruljam, amikor először is el kellene jutni oda valahogy. Utána megnézni, hogyan tudom összeegyeztetni a távokat, amiket szeretek.
Az már érződik, hogy nem leszek sprinter, középtávon leszek a jobb, de a 100 pillangó meg nagyon fontos a 200-hoz.
Lehet már most rakosgatni a távokat, nézegetni az ellenfeleket, de nincs sok értelme.
Addig ugyanis jó lenne minél többet edzeni is. Idén versenyeztem eleget, most már jöjjön az edzés, úgy érzem, szükségem lesz rá, mert mégiscsak abból kell táplálkozni. Ha nem teszünk be, nem is lehet kivenni.
Furcsa ezt hallani. Jobban szeret edzeni, mint versenyezni?
Idén sokat versenyeztem, most kifejezetten jólesik edzeni. Izom és állóképesség nélkül nem sokat ér a technika. A fő verseny, az Európa-bajnokság után nyolc hétre jött az ifjúsági olimpia. Ne sértődjön meg senki, az a Buenos Aires-i verseny olykor egy vicc volt.
Oké, még idén múltam el tizennyolc, de full fiatalokkal versenyezni nekem már nem izgalmas. Egyszerű. Én pedig soha nem az egyszerű dolgokat keresem az életben.
Megbecsülöm a három aranyat, de már a felnőttek felé kell tekintenem.
Olvasni lehetett már a vb idején is a szívműtétéről. A szó hallatán illik összerezzenni. Mennyire volt súlyos a beavatkozás?
Úgy nézek ki, mintha beteg lennék?
Nem, és nem is úgy mozgott.
A szívműtét után elég jól mozogtam. (nevet) Az újságok írtak mindenfélét, azt is, hogy asztmás vagyok, holott csak a fülem gyulladt be idén ősszel még az ifjúsági olimpia előtt. 2016 végén műtöttek meg, mert már voltak előjelei annak, hogy fáradékonyabb vagyok, és nem lehet annyira terhelni. Észrevették az orvosok, kiégettek egy nyalábot a szívemben, és már mehettem is, nem nyitották fel a mellkasomat. Rutinbeavatkozás volt, soha nem akartam eltitkolni, és szerencsére azóta minden rendben, lehet terhelni. Már látom a címeket magam előtt, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle.
Melyik volt eddig az a nagybetűs verseny, amire a legszívesebben emlékszik?
A legnagyobb élményt természetesen a felnőtt világbajnokság és az ezüstérem jelentette a Duna Arénában. A 2016-os ifi Európa-bajnokság Hódmezővásárhelyen, nekem az sokat jelentett. Mert nem úsztam jól, túl korán elöntött a sav, az idő mégis elég komolyra sikeredett. Ha rossz úszással is javítok a legjobb időmön, az egy különleges érzés. Holott a vízben meg haldokoltam, mintha nem lenne holnap. A 2017-es junior-Eb-n, akkor már éreztem, lesz ebből valami, mert a korosztályomban még neki sem volt olyan gyors. 1:53,79. Ezt láttam a táblán. Akkor éreztem igazán, hogy motoszkál bennem valami. 2014-ig elsősorban hátúszó voltam, de nem szerettem igazán, nem olyan jó a plafont bámulni.
Eljött szülővárosából, Érdről. Pletykákat már lehetett hallani a nyáron is, az év elején is, de most szakított a nevelőklubjával. Miért?
Abszolút úgy terveztem, hogy érdi olimpikon leszek. Na, már megint itt az olimpia, tényleg lehetetlen kikerülni. De ők ezt nem akarták. Amikor azt hallom, hogy az a kis klub szeretne olimpiai bajnokot nevelni, akkor azt mondom, sok szerencsét hozzá. Engem nem akartak megtartani, akkor viszont minek maradjak ott? Nem volt se energia, se odafigyelés, se pénz rám.
Éreztette velem egy bizonyos hölgy, egy vezető, jobb, ha megyek. Nekem egy Eb-aranyam van, nem kell kényeztessenek, de azt érzem, ha nem vagyok fontos.
Nem szeretnék erről hosszan értekezni, mert nem akarok visszafelé mutogatni, lezárult, nem szeretnék konfliktust.
Most kezdem megszokni, hogy már nem ott készülök, hanem Budapestre költöztem, és szerencsére forgalomtól függően húsz perc alatt a Duna Arénában vagyok. Most már a magam útját járom.
