Milák nyerte a Kenderesi elleni presztízscsatát

Shares

Milák Kristóf nagy csatában győzte le Kenderesi Tamást 200 méter pillangón az úszók százhalombattai rövidpályás országos bajnokságának harmadik napján.

A magyar szövetség tájékoztatása alapján a vb-ezüstérmes győztes idejével az európai ranglista élére állt, amelyen a második legjobb idő az óriásit hajrázó olimpiai bronzérmes Kenderesié lett.

„Rendben van ez az idő, bár ennél is jobbat akartam. Van még mit javítani az úszáson” – nyilatkozta a 17 éves Milák Kristóf. Hozzátette: az Európa-bajnoki részvételről csak szombaton hozza meg végső döntését.

„Nyilván imádok versenyezni, jó kiállni a világ elé, de iszonyatosan fárasztó volt a nyár” – fogalmazott.

„Az utolsó forduló már nem volt az igazi, arra most még erőm sem maradt rendesen” – mondta Kenderesi Tamás, aki szerint a decemberi kontinensbajnokságon jobb teljesítményre lesz képes. Cseh László 200 méter pillangón a negyedik helyen végzett.

A nap másik slágerszámban, férfi 100 méter gyorson Kozma Dominik bizonyult a leggyorsabbnak. A váltóban hozzá hasonlóan vb-bronzérmes társak közül Németh Nándor a második, Holoda Péter a harmadik helyen végzett.

„A kétszázat még nem érzem, mondjuk ezzel a testtel ez a százas aranyérem is csoda” – mondta Kozma Dominik, aki elárulta: a mostani súlyfeleslegével, másfél hét kihagyással a háta mögött elégedett az időeredményével. „Most majd nem tartok ekkora szünetet karácsonykor, ez a tanulság. Illetve lemondtuk a világkupát, inkább edzek négy hetet, hogy az Eb-re összeálljon minden” – mondta az úszó.

A férfiaknál az 1500 m elsősége a 400 méteren idén junior Európa-bajnok Kalmár Ákos, illetve a nyíltvízi Európa Kupa-győztes Rasovszky Kristóf között dőlt el: előbbi a táv végén lépett el riválisától, és jó időeredménnyel győzött.

Szilágyi Csaba a 100 méter után az 50 méter mell aranyát is „behúzta”. A hölgyeknél Késely Ajna új korosztályos csúccsal győzött 400 méter gyorson, és csupán tizedekkel maradt el attól az időtől, amellyel néhány órával korábban Kapás Boglárka bronzot szerzett a pekingi világkupán.

Késely Ajna: „Hú, ez most sokkal jobban fájt, mint a nyolcszáz – és kicsit jobban is tartottam az egésztől a verseny előtt. A négyszáz tényleg már olyan, hogy lassan végig kell sprintelni, ezért van az emberben egy kis plusz félsz – nagyon örülök, hogy ez most így sikerült. Holnap még keményebb lesz, négyvegyes, kétszáz gyors, kétszáz pille, még rágondolni is sok, viszont edzésnek tökéletes.”

Az ob harmadik napján Jakabos Zsuzsanna lett a legeredményesebb versenyző, hiszen két váltóaranynak is a részese volt, míg 100 méter vegyesen kerek egy perc alatt elsőként ért célba.

Jakabos Zsuzsanna: „Mivel a váltókra koncentrálok, továbbá én szinte egyáltalán nem úszom huszonötösben, mert folyamatosan nagypályán edzek, kifejezetten örülök a száz vegyesnek. Itt ha valami megbillen, összeomlik az egész, és mivel külön nem készültünk erre, tényleg jó, hogy így összejött – a kerek egy perc jól mutat, de azért egy 59.99-nek jobban örültem volna.”

A váltóaranyakat a győriek söpörték be, ezúttal is 3/3-mal zártak, és így már 9/8-nál tartanak. A női 4×100 méteres gyorsváltó országos rekordot ért el.

A pénteki győztesek (a szövetség tájékoztatása szerint):

Férfiak:
100 m gyors: Kozma Dominik (BVSC-Zugló) 47.69 másodperc
1500 m gyors: Kalmár Ákos (Baja) 14:49.91 perc
50 m mell: Szilágyi Csaba (Hódmezővásárhelyi Senior UVC) 27.04 mp
200 m pillangó: Milák Kristóf (Érd) 1:52.02 p
4×50 m vegyesváltó: Győri Úszó SE (Szentes Bence, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim) 1:36.55 p

Nők:
400 m gyors: Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:03.62 p
100 m vegyes: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 1:00.00 p
50 m hát: Joó Sára (Érd) 28.10 mp
4×100 m gyorsváltó: Győri Úszó SE (Gyurinovics Fanni, Kovács Réka, Márka Adrienn, Jakabos Zsuzsanna) 3:42.54 p – új országos csúcs

Vegyes:
4×50 m gyorsváltó: Győri Úszó SE (Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna) 1:34.62 p

Forrás: MTI/ MÚSZ

A világ idei legjobbjával győzött Bernek