Milliárdok középszerű külföldiekre

Bajner Bálint sem ellensége a pénznek, de fejlődni is szeretne

Egy korábbi mondás szerint a téma az utcán hever. Ez manapság már inkább úgy érvényes, hogy a téma a képernyőn kínálja magát. Az internet segítségével ugyanis szó szerint zúdulnak az információk: ki-ki kedve szerint csemegézhet, vagy éppen véleményt formálhat. Most a jochapress.hu is ezt teszi.

Sajnos, de természetes, hogy majd minden a pénz körül forog. Túlkapások sorával futhatunk szembe. Legutóbb egy törpe kisebbség – akiknek nem csak és nem is elsősorban a pénz számat – képviseletében Bajner Bálint labdarúgó hívta fel magára a figyelmet az mno.hu hasábjain. Ez a 26 éves labdarúgó ugyanis nem minden áron akarja a hazai élvonalban kergetni a labdát, bár felhívja rá a figyelmet, hogy a legtöbb magyar klubban hasonlók vagy jobbak a fizetések, mint a sokkal erősebb belga bajnokságban.

Bajner feltehetően el tudná magát „passzolni” itthon is, ám menedzsere szerint ő inkább nyugati másod-harmadvonalbeli klubban szeretne játszani, mert ott nagyobbak a szakmai követelmények, ezért ott ő is többre lehetne képes, még mindig fejlődhetne.

Sajnos, nem ez a jellemző gondolkodás kis hazánkban! A sok „kétballábas” inkább marad itthon a jól fizető langyos vízben, s meg sem próbálja magát az irányban mozgósítani, hogy esetleg mégis többre törekedve, kijuthasson egy magasabb színvonalú pontvadászat valamely csapatába. Miért is tennék, amikor itthon a legszerényebben fizető Honvédban is 300 ezertől 1 millió 500 ezerig lehet alapfizetést kapni, s ehhez jönnek még a különféle prémiumok is. Nevetséges és egyben felháborító is, hogy a látható, ugyancsak szerény produkciókért mit lehet felvenni. Addig, amíg a magyar élcsapatok a nemzetközi kupákban rendre már a selejtezőkön elvéreznek, nincs miről beszélnünk.

Ám nálunk a folyamatos „ráígérgetések” versenye zajlik, csak azt nem, tudom, hogy miből és ennek mi értelme van? Legtöbben emlékeznek Hofi Géza nagy mondásainak egyikre, amely azt firtatta: „tudsz úszni? És ha megfizetlek?”

Nyilvánvaló, hogy aki nem tud focizni, annak hiába adnak évről évre mind többet, abból nem sok jó fog kijönni. A mai magyar élvonalban azért tud ennyi középszerű külföldi is „ellébecolni”, mert a hazaiak térdmagasságba teszik a mércét. A pénz pedig dől a feneketlen kútba, a gomba módra szaporodó – és közülük többen már évtizede működő – akadémiák pedig ugyancsak adósok a tehetségek „kitermelésével”.

 Véletlenül sem a labdarúgók védelmében írom, de muszáj megjegyeznem, hogy ez a tendencia a csapatsportokban máshol is mindinkább tetten érhető. Szomorúan olvasom a legutóbb vereséget szenvedett Győr és Sopron női kosárlabda csapatának összeállítását, amelyekben alig-alig lehet találkozni magyarok neveivel, akiknek többsége ráadásul csak néhány percet van a pályán. Mintha a tehetségek kiválasztása és a nevelés ott is igen szerény hatásfokkal működne? Közben jönnek-mennek a külföldiek, akik közül nem egy szezon közben is veszi a sátorfáját és minden anyagi retorzió nélkül otthagyja az érte tízmilliókat is áldozó munkaadóját.

Aki nekem megmagyarázza, hogy ez miért jó, ami elsősorban – de koránt sem egyedülálló módon – a labdarúgásban vagy a kosárlabdázásban, de említhetném a kézilabdázást, vagy a jégkorongot is – pénzügyekben zajlik, annak ezt nagyon megköszönném…