„Minden idők legjobb világbajnoksága”

Shares

BUdai_Var

Példátlan módon, még a vb befejezése előtt minden idők legjobb világbajnokságának minősítette a FINA elnöke, dr. Julio C. Maglione a Budapesten és Balatonfüreden zajló eseményt.

A Vigadóban tartott fogadáson magas FINA-kitüntetést kapott Seszták Miklós, a 17. FINA Világbajnokság szervező-bizottságának elnöke, Gyárfás Tamást pedig többször is a színpadra szólították: előbb a FINA elnökétől kapott arany plakettet, majd Seszták Miklós öt kiemelt díjazottja között is helyet kapott Julio Maglione, Cornel Marculescu FINA ügyvezető igazgató, Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszter és Tarlós István főpolgármester mellett. A szerda esti, Pesti Vigadóban tartott fogadás alkalmával a nemzetközi szövetség elismerésben részesítette a szervező-bizottság több vezetőjét, valamint a viadal hazai támogatóit is.

A nemzetközi szövetség képviselői nem győzik hangoztatni, Magyarország új szintre emelte a FINA világbajnokság rendezési sztenderjét, s mindezt úgy, hogy az eredetileg tervezett nyolc helyett két esztendő alatt kellett megszervezni a gigantikus sportversenyt (2013-ban nyerte el a 2021-es vb rendezési jogát Budapest, majd ugrott be a mexikói Guadalajara helyett 2015-ben). Szerda este – a hagyományoktól eltérően, hiszen ha ez egyáltalán megfogalmazódik, a záróünnepségen kerülhet rá sor – dr. Julio Maglione négy nappal a világbajnokság befejezése előtt már bejelentette, hogy „a 2017. évi budapesti FINA Világbajnokság minden idők legjobbja.”

Seszták Miklós és jobbkeze, Gyárfás Tamás felhatalmazta a műsorközlőket, hogy mondják el: ebben a kijelentésben reménykedtek a kezdet kezdete óta, de természetesen csak a záróünnepség alkalmával. Fogadalmat tettek, hogy a következő négy napon még inkább alátámasztják a FINA elnökének minősítését.

Mindezek alapján a FINA vezetői eddig sem fukarkodnak a kitüntetésekkel. Kedden a Parlamentben Maglione elnök a szövetség legmagasabb elismerését, a FINA Ordert nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnöknek, és szintén rangos kitüntetést kapott Tarlós István főpolgármester. Szerdán, a Pesti Vigadóban pedig a szervező-bizottság vezetőit szólították színpadra.

A FINA második legnagyobb elismerését, az igen impozáns FINA Díjat (FINA Prize) vehette át Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a szervező-bizottság elnöke.

Arany plakettet kapott Gyárfás Tamás, a FINA Executive magyar tagja, akinek sportdiplomáciai szerepvállalását a jövőben is teljes mértékben támogatja a kormányzat, amint azt Orbán Viktor mondta a FINA vezérkarának jelenlétében két napja, a Parlamentben. Szintén rangos elismerésben részesült a szervező-bizottság két operatív vezetője, Szántó Éva ügyvezető igazgató és Balogh Sándor gazdasági igazgató, továbbá Tóth József, a XIII. kerület polgármestere.

A FINA harmadik legrangosabb kitüntetését, a FINA Érdemrendet vehette át Csurka Gergely, a szervező-bizottság vezető tanácsadója, akinek a vb mellett a FINA-ban hét éve végzett munkáját – így a Gyárfás Tamás mellett, a FINA Magazine-nál végzett szerkesztői – ismerte el a nemzetközi szövetség.

Kitüntették az önkéntesek csapatát, hiszen nélkülük nem lehetett volna megrendezni a vb-t, és arany plakettet kapott több kiemelt nemzeti főtámogató is.