Mindhárom magyar induló döntős a nőknél

Shares

pentathlon_womanMindhárom magyar induló – Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara – bejutott a pénteki döntőbe az öttusázók moszkvai világbajnokságának női versenyében.

A szerdai selejtezőben három 25 fős csoportban zajlottak a küzdelmek. Mindegyikből az első nyolc hely ért közvetlenül finálét, további tizenketten pedig pontszámuk alapján léptek tovább.

Az A csoportban szereplő Alekszejev, aki – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – a 11. helyen végzett minimális ponthátránnyal az előtte állókkal szemben. Vívásban 13 győzelmet aratott és 11 ellenfelétől kapott ki, ezzel kilencedikként fejezte be ezt a számot. A 200 métert 2:18.55 perc alatt úszta le, ami csoportjában a 11. legjobb eredmény volt. A lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futás végén tizenegyedikként ért célba. A kombinált számot 12:35.08 perc alatt teljesítette, mezőnyharmadában a kilencedik legjobb eredményt elérve. Utóbb kiderült, hogy 1048 pontos összeredményével bejutott a döntőbe.

[Customads id=646335]

Közvetlenül sikerült ugyanez a másik két magyar indulónak, akiket egyformán a B csoportba soroltak. A már olimpiai kvótával rendelkező Kovács jól vívott, 14 győzelme mellé 10 vereség csúszott be. Az úszás előtt a nyolcadik helyen állt, de 2:11.54 perces 200 méterével – amely a második legjobb eredmény volt – előrelépett a harmadik helyre. A kombinált szám végén 12:53.05 perc elteltével futott a célba, mégpedig negyedikként. Ebben a részversenyben csak 13. volt, de jó vívásának és úszásának köszönhetően eleve kedvező helyzetből rajtolt.

Földházinak viszont meg kellett küzdenie azért, hogy helyezéssel jusson a döntőbe. Gyengén kezdte versenynapját, csupán hét ellenfelét tudta megszúrni, miközben 17-től vereséget szenvedett a páston, emiatt a 22. helyről kezdte meg a felzárkózást. Az úszása neki sikerült a legjobban, 2:11.05-tel csapott a célba, ennek eredményeként pedig a második szám után már a 17. volt. Innen futott fel a nyolcadik pozícióba a harmadik legjobb teljesítménnyel, 12:07.00 perces eredménnyel.

A moszkvai vb-n a női verseny döntőjének első három helye – csakúgy, mint a férfiaké – olimpiai kvótát ér.

Ezen túl a megszerzett pontok még beleszámítanak a június 1-jével záruló világranglistába, amelyről legalább hat-hat versenyző kerül majd az ötkarikás mezőnybe.

A világbajnokság csütörtökön a férfi verseny selejtezőjével folytatódik.

(MTI)