Mire jut a magyar kézilabdázás a veszprémi milliárdokkal?

Mikler Rolandot beáldozták. Fotó: Kovács Anikó/MKSZ

Lehet, hogy nem eléggé voltam figyelmes, de tény: a Barcelona meccs előtti találgatások között olvastam először belső feszültségekről az egyik, komoly internetes fórumon a Telekom-Veszprémmel kapcsolatosan. Ha ez így van, akkor a szombati esti, újabb veszprémi fiaskót követően a gondok jelentősen felerősödhettek.

 Szegény Mikler Rolandot belökték áldozati bárányként, így ő nyilatkozott a tévénézőknek a hazai pályán 25-22-re elvesztett erőpróbát követően  – mint utóbb kiderült, egyedül. Sem Sabaté edző, sem Nagy László csapatkapitány, sem más (például Kálomista Gábor társelnök, aki alapvetően szeret nyilatkozni!) nem érezte úgy, hogy most már valami keményebbet is kellene mondani. A csoport első helyéről szólt korábbi matematikázások és ábrándozások ideje lejárt, jelenleg maximum a 3. hely érhető el, de a 4-5. helyek sem teljesen kizárhatók. Kár lenne tagadni, ilyen szerény eredménysorra senki nem számított 2016 őszén, de legalábbis nem nyilatkozott apróbb-nagyobb gondokról, amelyek ezt valószínűsítenék.

 Pedig a hajszálrepedések már korábban megjelentek, s a történtekről messze nem egyedül Xavie Sabaté, a korábban még folyamatosan dicsért spanyol edző tehet. Aki látta a 2016. május végi BL-döntőt, annak le kellett essen a tantusz: Veszprémben a játékosok fizikai állapota nem elégséges az ilyen magas igénybevételű, 60 perces csaták sikeres megvívásához. Tizenhárom perc alatt kilenc gól előnyt leadni, – mint az tették a döntőben a Kielce ellen – ezt sem megvédeni, sem megmagyarázni nem lehet mással.

 A veszprémi sztárok azóta pedig megint nyolc hónappal idősebbek lettek. Az idő múlása huszonéves játékosoknál nem lehet komoly tényező. A Veszprém kulcsemberei viszont már erősen „harmincasok”: Chema és Sulic már a 38. évében jár, Nagy László márciusban betölti a harminchatot és Ilics is a 36. évét tapossa. Persze ez a gárda még így is bárkire veszélyes lehet, de egy biztos: az idő nem nekik dolgozik. Ennek ellenére elképzelhető, hogy egy jó állapotban és formában visszatérő Pálmarssonnal akár a BL-döntőig is elmenetelhetnek, az viszont biztos, hogy a nyáron érkező, sokkal keményebb Ljubomir Vranjes legelső dolga a játékosállomány drasztikus felforgatása-felfrissítése lesz.

Ligetvári Patrik csak válogatottnak jó

Ezért (is) lehetnek feszültségek a csapat háza táján. Jómagam viszont azon elmélkedem, mennyire magyar ez a Veszprém, amelybe a válogatottban már sikeresen bemutatkozott, tényleg ígéretes, fiatal Ligetvári Patrik egyetlen percre sem tud pályára kerülni? Nagy László mellett Gulyás Péter és Iváncsik Gergő (mindketten jóval harminc fölött) ugyan ott volt, ott söprögetett Schuch Timuzsin is, de a pillanatnyi teljesítményüktől függetlenül – Nagy kivételével – a jövőt semmiképpen nem ők jelentik majd az új felállásban.

 Ráadásul másoknak is teljesen bizonytalan lehet a pozíciója, ami e pillanatban számomra nem a legfőbb téma. Sokkal inkább az, hogy Veszprémben immár sok éve folyik a „hajtóvadászat” az olyannyira áhított BL-trófeáért, amelynek elnyerése önmagában nyilvánvalóan örvendetes tény lehet. Erre a tervre mostanáig már sokmilliárd forint ment el, amiből a magyar kézilabdázásnak vajmi kevés haszna származott. Az ugyanis kevés hozadéknak, hogy – akár egy nemzetközi cirkusztársulat – jó hírét viszik az országnak, miközben sok év óta egyetlen, saját nevelésű játékosuk nem tud tartósan beépülni az együttesbe.

 A külföldiek szereplését sehol nem tiltják, nálunk pedig különös szeretettel fogadjuk őket, immár harmadik évtizede. A magyar válogatott egy közepes sorozatot követően egy demoralizált olimpiai bajnokkal, Dániával szemben ugyan kiharcolta a legjobb nyolc közé jutást, de ott jókora leckét kapott a sokkal jobb norvég együttestől. Az eset kísértetiesen hasonlított ahhoz, amikor labdarúgóink az Európa-bajnokságon eljutottak a legjobb tizenhat közé, ahol azután Belgium egy 4-0-s eredménnyel tette le a földre a túlontúl optimistákat.

 A cirkusz mindenesetre megy tovább, az elköltött milliárdok száma nő, az utánpótlás nevelése – ez igaz Szegedre és a nőknél a Győrre is! – sokadik szemponttá sorolódik lejjebb. Amíg ezek az élcsapatok a nemzetközi élvonalban tudnak vitézkedni, a jó eredményeknek mindenki örül. A teljes képhez azonban hozzátartoznak a realitások, amelyek felemlegetéséért a szókimondó újságíróknak – ha tehetnék – sokan akár a fejét is vennék.

 Csak azért, mert olyan kérdéseket is felvetnek, amelyekről nem nagyon illik beszélni…

(jochapress)