MKB Veszprém: miért csak karnyújtásnyira a világszenzációtól?

Fazekas Nándor_JPÓrákkal a THW Kiel – MKB Veszprém BL első negyeddöntő férfi kézilabda mérkőzés előtt azt fejtegettem, hogy a Veszprém – amennyiben továbbjut a Kiel ellen – a legjobb négy között már tényleg nem kaphat könnyű ellenfelet. Legfeljebb nehezet, vagy még nehezebbet. És íme: a kieli arénában a bakonyaljiak közel álltak a világszenzációhoz, hiszen már az első félidőben is végig irányították a játékot. A térfélcserét követően pedig négy perc alatt egyről ötre növelték a különbséget. S volt, hogy nem öt, hanem hat gól volt Ortega mester tanítványainak az előnye a méltán félelmetes hírű vendéglátókkal szemben.

Ezek után egyszerűen nem lehet megkerülni a kézenfekvő kérdést: mi mindenre volt szükség ahhoz, hogy a végén – még ha csak egy góllal is, de – vesztesként hagyják el a küzdőteret?

 

Az a Veszprém szenvedett vereséget, amely ötven percig álomszerűen kézilabdázott, s amely folyamatosan tartani tudta a második félidő elején kiharcolt, ötgólos különbséget. Valljuk be, ebből a pozícióból kikapni sokkal bosszantóbb, mintha végig a vendéglátók vezettek volna, s csak az a kérdés marad nyitva, hogy hány gólos előnnyel várhatják a veszprémi visszavágót.

Persze véletlenek soha nincsenek, a sportban sem. Az utolsó tíz perc jó példát hozott erre is. Nem véletlenül említette a napokban a magyar kézilabdázás ikonja, Kovács Péter hogy a két bajnokság közötti, színvonalbeli különbség sok mindent eldönthet. Amíg a Veszprémnek a Szegeden kívül más klub még a közelébe sem tud érni, addig a Kiel még hazai pályán sem mehet senki ellen biztosra. Igaz, kilenc meccset nyert otthon sorozatban, de előtte ugyanott kikapott a középmezőny alján tanyázó, a Bundesliga tizennyolcas mezőnyének jelenlegi 11. helyezettjétől, a Melsungen gárdájától. Ez nagyjából annyit tesz, mintha a Veszprém a Vác vagy a Gyöngyös együttesétől szenvedne vereséget a hazai bajnokságban.

Ugye, ez egyszerűen elképzelhetetlen? Igen, az. És éppen ez a baj: az egyeduralkodó MKB gyakorlatilag csak véletlenszerűen van kitéve hatvan perces igénybevételnek. A Veszprém helyzete, pozíciója a magyar férfi kézilabdázásban mindinkább hasonlítani kezd a fénykorát élt osztrák női kirakategyüttes, a Hypo NÖ gárdájához. És ennek elsődleges okozója maga a veszprémi klub, amelynek inkább az lenne a valós érdeke, hogy minél több hazai együttes legalább tartós erőfeszítésre késztesse őket.

Az utolsó tíz perc játéka erről is tanúskodott. Okokat persze lehet keresni és találni is. Ilyen volt például a sokadszorra is extrát produkált Nagy László második kiállítása, amely bírói döntés erősen vitatható. Császár viszont jogosan kapott két percet – természetesen mint minden kiállított játékos, ő sem akarta érteni, miért is küldték éppen őt a kispadra?

Ha már Császár neve szóba jött, nem lehet nem észrevenni, hogy Ortega alapvetően pihenteti őt, ami nem szerencsés. Császár ugyanis pillanatnyilag még veszprémi játékos, akinek kivételes képességeire még ugyancsak szüksége lehet(ne) klubjának. Ám így ő szép lassan leereszt, s amikor majd kellene, akkor sem tud „nagyhirtelen” felpörögni, hiszen immár hosszú hetek óta alapjáraton van tartva.

A mínusz egy (31-32) önmagában még nem tragédia, a mutatott játék alapján meg végképp nem az. Innen folytatva, elvileg simán nyerhető is lehet a veszprémi visszavágó. Nagy kérdés, tud-e legalább ilyen jól játszani az Ortega-legénység hazai pályán is, illetve tud-e ennél jobban teljesíteni Sigurdsson együttese? És marad-e a kapusok közötti különbség, amely Fazekas és Alilovic jóvoltából ez esetben egyértelműen a veszprémiek mellett szólt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

This entry was posted in Blog and tagged , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.