Mo Farah zsinórban harmadszor világbajnok 10 000 méteren

Shares

Mo_FarahA négyszeres olimpiai bajnok brit Mo Farah nagyszerű versenyben, rendkívüli hajrájának köszönhetően megvédte címét férfi 10 000 méteren a londoni atlétikai világbajnokság nyitónapján.

Az Olimpiai Stadion a pályaversenyektől a mostani vb-n búcsúzó, szenegáli születésű klasszis miatt telt meg pénteken, s a 80 ezres tömegnek nem is kellett csalódnia.

A versenynap egyetlen fináléjában Farah-nak nagyon nehéz dolga volt, a kenyai és ugandai futók rögtön a rajt után élre álltak, próbálták fárasztani az Egyesült Államokban készülő sztárt, ráadásul a tempó váltakozó iramú volt, hol lassabb, hol gyorsabb kilométerek követték egymást.

Farah a táv első felében a mezőny második felében, nyugodtan „szemlélte” az afrikaiak csapatmunkáját, a második felében aztán előrébb merészkedett, de bármikor próbált az élre állni, rögtön akadt valaki, aki visszavette a vezetést és nagyobb tempóra váltott.

Az élboly folyamatosan lett egyre kisebb, majd az utolsó két körben már csak hatan-heten bírták az iramot. Az utolsó 400 aztán brit szempontból ijesztően kezdődött, Farah ugyanis a kanyarban kissé megbotlott, majd a hosszú egyenesben is egyszer, ennek ellenére nem merevedett el, láthatóan frissen mozgott.

Fél körrel a vége előtt már csak az olimpiai ezüstérmes kenyai Paul Tanui, honfitársa Bedan Muchiri, illetve az ugandai Joshua Cheptegei futott együtt Farah-val, aki aztán 110 méterrel a vége előtt „talált” még egy sebességi fokozatot és kiváló, 26:49.51 perces idővel győzött. A második helyen Cheptegei, míg a harmadikon Tanui ért célba.

A fináléról mindent elmond, hogy Farah a világ idei legjobbjával nyert, összesen heten futottak 27 percen belül, az eddigi ranglista-vezető eredménynél (27:08.26 p) pedig kilencen voltak gyorsabbak.

Férfi 10 000 méter, világbajnok:

Mo Farah (Nagy-Britannia) 26:49.51 perc
2. Joshua Cheptegei (Uganda) 26:49.94
3. Paul Tanui (Kenya) 26:50.60

Bolt könnyed futással elődöntős

A nyolcszoros olimpiai bajnok, címvédő jamaicai sztár szokásához híven lassabban kapott lábra riválisainál, ám a táv második felében könnyedén robogott el valamennyi ellenfele mellett és 10.07 másodperces idővel ért elsőként célba előfutamában.

A legjobb időt Usain Bolt honfitársa Julian Forte (9.99) érte el, míg a világ idei legjobb eredményével rendelkező Christian Coleman 10.01-et futott.

A férfi 100-asok elődöntőjét és fináléját is szombaton este rendezik meg a londoni Olimpiai Stadionban.

Bolt – aki a klasszikus sprintszámban negyedik vb-címére hajt – pályafutása utolsó versenyén áll rajthoz. A vb-n a 100 méter mellett a 4×100-as váltóban szerepel majd.

A nap eddigi legnagyobb meglepetését a férfi távolugrás selejtezője produkálta, miután a riói olimpiai bajnok Jeff Henderson mindössze 7,84 métert ért el, amivel a 17. lett és nem jutott döntőbe.

Kővágó Zoltán nem jutott be a döntőbe

A 16 tagú magyar csapatból a nyitónapon csak a 2004-es athéni olimpián ezüstérmes dobó volt érdekelt, aki július elején 65,67 méterrel megnyerte a Gyulai-emlékversenyt, ennek ellenére nem volt kirobbanó formában a mostani szezonban, s a selejtezőben sem ment neki a dobás.

A selejtező szint 64,50 méter volt, ám a 38 éves Kővágó első (56,71 m) és második kísérlete (56,26 m) még a 60 métertől is messze volt, s harmadikra sem szállt elég messze a diszkosza, mindössze 59,46 méterig, így a 22. helyen végzett.

A kvalifikációs szintet hatan dobták meg a mezőnyből, s a 12-es fináléba kerüléshez 63,23 méterre volt szükség.

(MTI)