MOB: Török Ferenc az olimpiai eszme ellen háborúzik

Shares

Török Ferenc, 440

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerint dr. Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok öttusázó „valamennyi sportszerető ember és az olimpiai eszme ellen folytat öncélú háborút”. A Fővárosi Törvényszék csütörtökön első fokon megsemmisítette a MOB május 12-i és június 10-i közgyűlésén hozott valamennyi határozatát. Ezek között van egyebek mellett a 2024-es olimpia és paralimpia pályázata is.

Török Ferenc ügyvéd, korábbi kétszeres olimpiai bajnok öttusázó indított pert a MOB ellen, és kérte a bíróságtól, hogy semmisítsék meg a 2012. február 26-i alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlés határozatait, mert indoklása szerint a közgyűlés összehívása, lefolytatása, az alapszabály módosítása és az új tisztségviselők választása is szabálytalanul történt akkor. Ennek adott most helyt a bíróság. A csütörtöki ítélet nem jogerős, fellebbezni a határozat kézhezvételétől 15 napon belül lehet.

 A MOB pénteki közleményében azt írta, sajnálatos, hogy az „egykori kiváló sportoló idős korára ki nem elégített kapzsisága, politikai ellenszenve és személyes sértettsége miatt a Magyar Olimpiai Bizottság lejáratását tűzte ki zászlajára.”

A szervezet a közleményben hozzátette, Török Ferenc „elfelejti azt a tényt”, hogy az „Ügyészség mint a Magyar Olimpiai Bizottság törvényességi felügyeleti szerve, megállapította a Magyar Olimpiai Bizottság szabályos működését.”

A MOB emlékeztet rá, hogy Budapesttel közösen, teljesen szabályosan, a feltételeknek megfelelően, s a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) visszaigazolásával nyújtotta be a 2024-es olimpia megrendezésére vonatkozó szándéknyilatkozatát, amelynek eredményeként szeptember 16-tól, azaz jövő szerdától hivatalosan is pályázó várossá lép elő.

 „A Magyar Olimpiai Bizottság a sportszerűség jegyében békés nyugdíjas éveket és Magyarország szabályos olimpiai pályázatától való távolmaradást kíván Török Ferenc úrnak” – zárul a MOB közleménye.

(MH, MTI)