Mocsai Lajos: Szigorú felvételi, tartalmi megújulás kell a TF-en

Mocsai-Lajos_JPPA Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége volt Mocsai Lajos, aki a hírek szerint szeretne pályázni a szeptembertől ismét önálló intézményként működő Testnevelési Egyetem rektori posztjára. A beszélgetés során elmondta, miben kell változnia a TF-nek, hogy ismét világhírű legyen.

 „Egy Semmelweis Egyetemmel való fúzió, integráció során 14 év után szükséges levonni a konzekvenciát. El kell menni a Testnevelési Egyetemre, és meg kell nézni azokat a körülményeket, amelyekben egy volt világhírű egyetem jelen pillanatban van. Az, hogy ezzel kapcsolatban semmilyen anamnézist, előtanulmányt senki nem készített, és véleményt mond, ez mindenkinek a saját szíve joga, én ezzel nem tudok mit kezdeni. Azt tudom, hogy a Testnevelési Egyetemnek, mint a sportnak, a stratégiai ágazatok egyikének közvetlen szerepe van az életmód, az életminőség, az egészségmegőrzésben. Ebben sokat lehet még fejlődnünk” – vázolta fel a TF jelenlegi helyzetét Mocsai Lajos, aki 1978 óta tanít a Testnevelési Egyetemen, egy megelőző időszakban pedig, mint menedzserigazgató dolgozott az egyetemért.

A szakember elárulta, az integráció 14 éve két sínen mozoghatott. Vagy az ELTE-hez, a tanárképző intézményhez vagy a Semmelweis Egyetemhez kapcsolódhatott a TF. Mocsai szerint az nagyon pozitív gondolat volt, hogy a sporttudományt és a sportszakember-képzést akkor az orvostudománnyal kapcsolták össze. „A probléma elsősorban a hiánygazdálkodásból adódik. Feltételezem mindenki jóhiszeműségét. Amikor születésről, életmentésről, halálról van szó, és az ott lévő intézmények működtetéséről, akkor nyilvánvalóan a testnevelés, a testi nevelés vagy a testkultúra egy kicsit másodlagossá válik. Világossá vált, hogy az egyetem finanszírozása, az egyetem fejlesztése ebben a fúzióban a Testnevelési Egyetem részéről nem lehetséges” – ismertette a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, mi a legfőbb probléma, ami miatt ez mégsem működött hatékonyan.

A szakember elmondta, ha ő vezetné a Testnevelési Egyetemet, mindent megtenne, hogy újra világhírűvé tegye. „Van egy törvény adta folyamat, ahol az ember vízióját, ha jónak találják, és megválasztják – tehát ez abszolút nyitott folyamat jelen pillanatban -, nagyon sokat lehet tenni. Az egyik dolog innovatív, a gazdaság jelentősen előre jár, és megmutatja, hogy a testkultúrának milyen ágazatai fejlődnek fantasztikusan.  A Testnevelési Egyetemnek tartalmilag ezzel lépést kell tartani. Rendkívül fontos a bemenet. Az emeltszintű érettségi ezen a területen sem hozta meg a várt eredményt. Egy olyan bemenetet kell a TF elé állítani, mint annak idején, mikor világhírű branddel rendelkezett. Olyan tehetséges fiatalok kerüljenek be, akik az életmódjukban, a mozgáskultúrájukban alkalmasak arra, hogy a gyerekeket tanítsák, és erre az elkötelezett életmódra úgymond biztassák, és predesztinálják” – emelte ki Mocsai Lajos, min kellene szerinte változtatni a TF-et illetően. Úgy gondolja, a legutóbbi olimpián szerzett érmek száma a lélekszámmal arányosítva azt mutatja, ez a kultúrterület kiemelten fontos Magyarországnak. Mocsai Lajos úgy véli, a magyar lakosság, korosztálytól függetlenül rossz egészségi állapotban van, ezért fontos a sportra és az egészséges életmódra nevelés, az építkezést alulról kell kezdeni, és ez az a befektetés, amitől nem kell sajnálni az energiát, és ennek egy lépése a TF önállósodása.

 

This entry was posted in Hírek and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.