MOL Liga: elődöntős a Fehérvár, kiegyenlített a Debrecen

Shares

FTC_AVSA Fehérvár AV19 fölényesen legyőzte a Ferencvárost a jégkorong MOL Liga elődöntőjébe jutásért vívott párharc szombati második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra megnyerte a párharcot és bekerült a legjobb négy közé.

Néhány oda-vissza próbálkozás után a házigazda helyezett nyomást a Fradi kapujára a meccs első emberelőnyében és rögtön ki is használta azt. Brance Orbán keresztpasszát Mitchell Holmberg bombázta éles szögből a botos oldali vas mellett a hálóba. A folytatásra maradt a Volán mezőnyfölénye és hárompercenként esett egy-egy gól is. Mindkétszer Brance Orbán volt eredményes, előbb Reiter Attila önzetlenül visszaadott korongját értékesítette, majd Szabó Dániel korongját tettel el Budai Krisztián mellett középről. A Fradi kapust cserélt, ami némileg felrázta az együttest. Ágoston Olivér állta a sarat a kapuban, majd a harmad második felében a számos kiállításból is az FTC jött ki jobban, többször támadhatott előnyben, de továbbra sem sikerül megszerezni a szezon első zöld-fehér gólját a Raktár utcában.

A második harmad 8. percében tört meg a jég végül, Juhamatti Hietamaki talált be Janis Kalnins kapujába. A folytatás viszont már kevésbé kedvezett a Fradinak. A 31. percben egy rontott cserénél ítéltek kisbüntetést a vendég együttes ellen, ráadásul a stabilan védő Ágoston is megsérült, akit előbb a cserepadra, majd az öltözőbe kísért csapattársa, míg Budai ismét birtokba vette az FTC kapuját. A hátrányt viszont sikerült kivédekezni és olyannyira jól működött a zöldek speciális egysége, hogy a 38. percben négy az öt ellen szerezte meg második gólját a vendég együttes, ezúttal Marko Luomala volt eredményes. Nem tartott viszont sokáig az egygólos különbség, a Volán a szünet előtt egy percen belül kétszer is betalált. Előbb Tóth Gergő lövése pattant be, majd Holmberg mattolta Budait szólóban.

A harmadik harmad többnyire a kiállításokról szólt, különösen a meccs végéhez közeledve, ebből pedig a Fehérvár jött ki jobban. Az 55. percben Holmberg alakította mesterhármassá a mai teljesítményét, majd tovább nyomott a házigazda. Kalninsnak alig akadt dolga a végjátékban, nem úgy Budainak, aki több nagy védést is bemutatott, de kettős előnyben lőni tudott még egy gólt a házigazda. 15 másodperccel a dudaszó előtt Kocsis Ferenc értékesítette Becze Tihamér passzát.

Tyler Dietrich, a Fehérvár AV19 vezetőedzője: „Repülőrajtot vettünk, bíztam a jó kezdésben, de a fiúk még annál is jobbak voltak az elején, mint azt vártam. A motorunk összes hengerében remek volt az égés, sikerült többször is a kapuba találnunk. Ez a szurkolóknak is köszönhető, akik nagy létszámban és jelentős hangerővel buzdítottak minket. Önbizalmat szereztünk a meccs elején, erre építhettünk a folytatásban. A második harmadban aztán kicsit túlcifráztuk a játékot, eltávolodtunk attól az egyszerű játéktól, ami sikeressé tesz minket. Az eredménnyel összességében elégedett vagyok.”

  • Hamarosan kezdődik az elődöntő. Hogyan készül a csapat a feladatra?
  • Most a pihenés lesz a legfontosabb jópár játékosunk számára, mert elképesztő meccsterhelést kaptak. A regenerálódás kulcsfontosságú lesz. Ezután azonban kezdődik máris a felkészülésünk az elődöntőre, elemezzük az ellenfelet és átgondoljuk, hogyan lehetünk sikeresek ellenük.

[Customads id=646335]

Vay Ádám
hárommeccses eltiltásának okán Savva Borodin tért vissza a DHK kapujába, viszont így nyilvánvalóan egyel kevesebb külföldi mezőnyjátékos kaphatott helyet a házigazda keretében. A másik oldalon viszont a légiós kapus sérülése után a cserepadon kapott helyet, míg Pleszkán József őrizhette a portát. A gólgyártást Berta Ákos kezdte meg a 11. percben, majd 14 másodperccel később jött is rá a válasz Erik Pance-tól. Nem sokkal később ismét Berta volt eredményes, így 2-1-es debreceni vezetéssel mentek pihenőre a felek.

A szünet után ott folytatta a házigazda, ahol előtte abbahagyta, előbb Artyom Vaszjunyin, majd Csíki Zoltán is betalált. Szilassy Zoltán ekkor kért időt, de az nem hozta meg a remélt eredményt, öt percen belül még két gólt szerzett a DHK Dancsfalvi és Vaszjunyin révén. Virág Tamás mindössze egyetlen másodperccel a szünet előtt faragott csapata hátrányán, de a folytatásban nem tudott tovább építkezni az Újpest.

Hiába lőtt az utolsó húsz percben majdnem kétszer többet a lila-fehér alakulat, a házigazdák védelme jól működött és Borodin is állta a sarat, így az eredmény nem változott. Magabiztosan győzött tehát a Debreceni HK és ezzel összesítésben 1-1-re állnak a felek a két nyert meccsig tartó negyeddöntőben. A továbbjutást eldöntő összecsapásra holnap 18.30-kor kerül sor Debrecenben.

MOL Liga, az elődöntőbe jutásért, 2. mérkőzés:

Fehérvár AV19 – Ferencváros 7-2 (3-0, 2-2, 2-0)
Gól: Mitchell Holberg (4., emberelőnyben, 40., 55., emberelőnyben), Brance Orban (7., 10.), Tóth Gergő (39.), Kocsis Ferenc (60., kettős emberelőnyben), ill. Juhamatti Hietamaki (28.), Marko Luomala (38, emberhátrányban)

Debreceni HK – UTE 6-2 (2-1, 4-1, 0-0)
Gól: Berta Ákos (11., 17.), Artyom Vaszjunyin (25., 35., emberelőnyben), Csíki Zoltán (30., emberelőnyben), Dancsfalvi Norbert (33.), ill. Eric Pance (12.), Virág Tamás (40.)

A párharc állása: 1-1.

Forrás: icehockey.hu/fehervarav19.hu