MVM Veszprém: a Telekom marad, Nagy László visszatér

Shares

Nagy LászlóA Telekom két évvel, a 2016/17-es idény végéig meghosszabbította az MVM Veszprém férfi kézilabdaklubbal támogatási szerződését, s a csapatba visszatérhet a szeptember 26-án kéztörést szenvedett Nagy László.

A cég sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a pénzügyi hozzájárulás mellett telekommunikációs szolgáltatásokkal és eszközökkel is segíti a 23-szoros bajnok, 24-szeres Magyar Kupa-, kétszeres KEK-győztes, kétszeres BL-döntős együttes felkészülését a hazai és a nemzetközi mérkőzésekre.

Chris Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója kiemelte: az ország egyik legsikeresebb, nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportcsapatával hosszabbítanak szerződést. Hozzátette: a Veszprém nemcsak az elitmezőnyben, hanem az utánpótlás-nevelés területén is példamutató eredményeket tud felmutatni.

Hirdetés

A Telekom immár 18 esztendeje, 1997 óta áll a veszprémi kézilabdázás mellett, és ennél hosszabb „sportos” támogatás csak egy létezik a cégnél: az 1994-ben a Magyar Olimpiai Bizottsággal kötött megállapodás.

Kálomista Gábor, az MVM Veszprém társelnöke hangsúlyozta: úgy érzik, az együttműködési megállapodás nem csupán az eddigi eredmények elismerését jelenti, hanem biztatásul szolgálhat a klub, a játékosok és a szurkolók számára is. Jelezte: a nyugodt háttérhez a támogatók, szponzorok és a klub összefogása szükséges.

„Az előző idényben minden sorozatot megnyertünk leszámítva a Bajnokok Ligáját, ahol a döntőig jutottunk. Tehát egyetlen lépés hiányzik, hogy tökéletes legyen a szezonunk” – fogalmazott Kálomista.

Hirdetés

A világklasszis átlövő, Nagy László elmondta: sérülése és az azt követő műtét már a múlté, orvosilag rendbe jött, kész a játékra, és majd az edző eldönti, hogy kedden, a macedón Vardar Szkopje elleni hazai SEHA Liga-mérkőzésen pályára lép-e. A válogatott játékosnak szeptember 26-án, a német Flensburg-Handewitt elleni hazai BL-találkozón tört el egy csont a bal kézfejében.

Vehirsport.hu