Nadal ellenfele Schwartzmann lesz az elődöntőben

Shares

Rafael Nadal három játszmában, 7:6, 6:4, 6:1-re legyőzte a 19 éves olasz Jannik Sinnert a francia nemzetközi teniszbajnokság negyeddöntőjében, így készülhet pályafutása 13. Roland Garros-elődöntőjére, amelyet az argentin Diego Schwartzmannal vív majd, aki ötórás csatában nyert az osztrák Thiem ellen.

Rafael Nadal. Fotó: Cedric Lecocq / FFT

A negyeddöntőig kellett várni a címvédő Rafael Nadal első komolyabb erőfelmérőjére az idei Roland Garroson, a legjobb nyolc között az U21-es ATP-világbajnokság tavalyi győztese, az RG-n újonc 19 éves Jannik Sinner várt a salakkirályra. Nadalnak ez volt a 100. mérkőzése a párizsi Grand Slam-viadalon.

A felek első, kedd este 22 óra 35 perckor kezdődő egymás elleni meccsén – annak is főleg az első és a második játszmájában – az olasz fiú bebizonyította, hogy miért tartják óriási tehetségnek, alaposan megdolgoztatta a 12-szeres bajnokot, és kicsit nagyobb rutinnal és/vagy hidegebb fejjel akár szettet is lophatott volna Nadaltól.

Az első játszmában ugyanis Sinner brékelt először, 6:5-nél ő adogathatott az 1:0-ért, ám hiába hárított két bréklabdát, a spanyol visszavette az elveszített szerváját, majd 7–4-re megnyerte a rövidítést.

A második felvonásban is Sinner került először brékelőnybe

Az olasz teniszező 3:1-nél megint nem tudta „mellétenni” a saját szerváját a sikeres fogadógémnek, így Nadal egyenlített, majd a spanyol 6:4-re megfordította a játszmát.

A harmadik szettben Sinner játékába már több hiba csúszott, Nadal pedig nem kegyelmezett, hamar meglépett 4:0-ra, majd 5:1-nél fogadóként, 2 óra 49 perc után befejezte a mérkőzést, amely éjszaka 1:26 órakor ért véget.

Jannik Sinner. Fotó: AFP

A 13. Roland Garros-sikerére és 20. Grand Slam-bajnoki címére hajtó spanyol klasszis az elődöntőben a US Open-győztes Dominic Thiemet kiejtő argentín Schwartzmannnal találkozik, akivel 9–1 (salakon 4–1) az egymás elleni mérlege, de kettejük legutóbbi, római salakpályás mérkőzését szeptemberben a jövő héttől már top 10-esként nyilvántartandó argentin nyerte meg.

Roland Garros

Férfi egyes, negyeddöntő:

Novak Djokovics (szerb, 1.)– Pablo Carreno-Busta (spanyol, 17.)
Andrej Rubljov (orosz, 13.)–Sztefanosz Cicipasz (görög, 5.)
Diego Schwartzman (argentin, 12.)–Dominik Thiem (osztrák, 3.) 7:6(1), 5:7, 6:7(6), 7:6(5), 6:2
Rafael Nadal (spanyol, 2.)–Jannik Sinner (olasz) 7:6 (4), 6:4, 6:1

Női egyes, negyeddöntő:

Iga Swiatek (lengyel)–Martina Trevisan (olasz) 6:3, 6:1
Nadia Podoroska (argentin)–Jelena Szvitolina (ukrán, 3.) 6:2, 6:4
Danielle Collins (amerikai)– Sofia Kenin (amerikai, 4.)
Petra Kvitová (cseh, 7.)–Laura Siegemund (német)

(nso.hu)

Roland Garros: Babosék az elődöntőben