Nádori Pál: Öt játékost adtunk a világbajnok magyar válogatottba!

Shares

Nádori Pál_2008

Ahány ember, annyi féle szellemi és fizikai potenciállal van megáldva. Van, aki már 60 évesen is leszálló ágban van, megint mások viszont még nyolcvan fölött is aktív életet élnek, s az emlékező tehetségük is messze átlagon felüli. Erre a meggyőződésre jutottam a rendkívül sikeres edzővel, Nádori Pállal folytatott maratoni beszélgetés során. A közeli jövőben 88. születésnapjához érkező, korszakos szakember bizony még abszolút vonalban van.

Szóba került például egykori gimnazista osztálytársam, Béres Mária (Pacsa) – aki mivel csak két hónapig jártunk együtt a kispesti Landler Jenő Gimnáziumban, talán már nem is emlékszik rám? – akiről tudtam, hogy a Spartacusban játszott. Rákérdezésemre Pali bácsi kapásból válaszolt: egy barna lány volt, nagyon gyors és jól védekezett.

„De tudok én még más sztorikat is” – vette át a szót az idős szakember. „Ki tudja például azt, hogy a Bundesligában nagy sikerrel működő edző, Dárdai Pál felesége is egy rövidebb ideig játszott a Spartacusban? Pedig így volt. Pécsről került fel hozzánk, de nem sokáig maradt nálunk. A nevére viszont már nem emlékszem, de arra igen, hogy ott volt a mieink között.”

Miután sikerült elérnem Dárdaiékat, másnap már jött is az emailen a válasz: „Igen, valóban egy évig a Spartacusban játszottam Nádori Pál irányításával. Üdvözlettel: Dárdai Mónika”. Ehhez csak annyit, annak idején Szemmelróth Mónika volt a leánykori neve, ami Pali bácsinak már nem ugrott be. Innen folytattuk az emlékidéző társalgást, amely tényleg maratoni hosszúságúra nyúlt.

„Valamikor nekem is a labdarúgás volt az első” – így Pali bácsi. „Bár a Mátyás Király Gimnáziumban 1942-1946 között az akkoriban legnagyobb kézilabdás szaktekintélynek számító Kolos (Klein) Ferenc volt a testnevelő tanárom, ennek ellenére a foci mindent előzött. A világháború végeztével a Gammában védtem, majd ezt a klubot átvette a Budai Barátság, mely szintén az NB I-ben szerepelt. Egy kicsivel később pedig Budai Munkás Sportegyesület lett a klub neve. Visszatérve az elejére, a Gammában, 1945. február 13-ára toborzót hirdettek a XI. kerületi Bánát utcai sporttelepre. Ez a mi Fő utca 37. alatti lakásunktól pontosan 4,5 kilométernyire volt és „természetesen” gyalog tettem meg az utat oda és vissza is.”

– És mit volt az eredmény? Marasztalták?

Hoffer JózsefHoffer József (Fotók: jochapress.hu)

„Húsz-huszonöt gyerek lehetett ott az első alkalommal. A gyakorlás végén közölték, hogy legközelebb hozzunk magunkkal szerelést, és ha megvan az írásos szülői hozzájárulás, akkor jöhetünk. Ez már fél sikernek számított! A három hét múlva bekövetkezett újabb rostálás pedig számomra felért egy nagy győzelemmel, mert továbbra is maradhattam. Az 1945/46-as szezonban először védhettem az NB I-ben a Budai Barátság hálóját, méghozzá győztes meccsen. A Zuglói Madisz ellen ugyanis 4-1-re nyertünk. Többek között ott kergette a labdát a későbbi magyar szövetségi kapitány, a kitűnő újságíró, Hoffer József is. A mi csapatunkat pedig nem kisebb, későbbi világnagyság erősítette, mint Zakariás József.

– A sikeres bemutatkozást hasonló folytatás követte?

„Bár nem lettem válogatott, de az élvonalban a legjobbak között tartottak számon. Egy alkalommal például a Kispest ellen játszottunk, s az eredmény – Kispest – BMSE 2-2 – alatt nagy betűkkel írták:”A Kispest nem bírt Nádorival!” A tizenegyesek hárításához átlag feletti érzékem volt. Olyan nagyságnak, mint az Újpesti válogatott játékosának, Balogh II. Sándornak is megfogtam a büntetőjét. Pályafutásom során nem kevesebb, mint tizenegy alkalommal hárítottam az ellenfelek próbálkozásait.”

– Meddig védett labdarúgó kapusként?

„1951. február 15-én rendőr hadnagy lettem, s ettől a naptól nem egészen azt csináltam, amit akartam, hiszen mindig megmondták, mit kell tennem. Mivel közben már gimnazista éveim óta párhuzamosan a kézilabdázóknál is védtem, ekkor kerültem az Újpesti Dózsához. A felettesem azért – biztos, ami biztos alapon – a kinevezésemkor megjegyezte: „Ugye Nádorikám, maga azért az újpesti labdarúgóknál is fog védeni?” Ezt azt jelentette, hogy amikor ott volt szükség rám, akkor a kézilabdásoktól átirányítottak a focistákhoz.”

– Meséljen egy kicsit a kézilabdás kezdetekről is, elvégre az igazán nagy sikereket mégis csak ebben a sportágban érte el!

Atl_Németh Imre és Miklós, 440Németh Imre szobra, mellette az ugyancsak olimpiai bajnok fia, Németh Miklós

„1942 és 1946 között a „Levente bajnokságban” szerepeltem, nagypályán és természetesen ott is kapusként. Később a BLK következett, majd 1948-ban a Ganz-Villany NB I-es csapatához kerültem. Nyáron nagypályán, télen teremben, kispályán küzdöttünk a bajnoki pontokért. A Ganz-Villanyban is szerepelt egy közismert ember, Németh Imrének hívták. 1948-ban olimpiai bajnok lett Londonban kalapácsvetésben, 1952-ben pedig ő vehette át a bronzérmet ebben a számban a helsinki játékokon!”

– Szóval, akkor a Ganz-Villany komoly lehetőséget jelentett az Ön számára?

„Ott védtem, egészen 1951-ig. Ez a csapat a terembajnokságon rendre a 7-8. helyeken végzett. Előttünk olyan nagy erőket mozgató klubok vitték el a magasabb helyezéseket, mint a VM Közért, a Vörös Meteor, a Csepel, a Kispest, az Elektromos vagy éppen az Újpest. Az 1950/51-es bajnokság értékelésekor írta az akkori sportújság a Ganz-Villanyról: „Az együttes fiatal. Sokat számít náluk, hogy a mezőny egyik legjobbja, a rutinos Nádori Pál védte a kapujukat.” Innen kerültem Újpestre, s lettem egyidejűleg rendőr hadnagy.”

– Ahol nem sokáig örülhettek a leigazolásának…

„1953-ban az Elektromossal mérkőztünk. Kiváló játékosukkal, Kozlovszki Istvánnal a kapu előterében oly szerencsétlenül ütköztünk, hogy a bal vállam maradandó sérülést szenvedett. Ezzel be is fejeződött az aktív sportpályafutásom.”

– Nem sokat kesergett a kényszerű visszavonulás tényén, inkább hamar kárpótolni igyekezett önmagát.

„Ami történt, megtörtént, én viszont minden áron maradni akartam a sportág közelében, s ezért szinte azonnal belevágtam az edzősködésbe. Szerencsém is volt, hiszen 1954-ben már a felnőtt nőkkel foglalkozhattam. A Budapest I. osztályú bajnokság megnyerését követően osztályozót vívhattunk a Pápai PERUC együttesével. Akkor még kétszer 20 perces meccsek voltak és 16-7-re vagy 16-8-ra nyertünk, így felkerültünk az élvonalba. 1958-ban már a 4. helyen zártuk a pontvadászatot, 1960-ra pedig beérett a munka: megnyertük az első bajnokságunkat. A legtöbb klubbal szemben előnyös volt az alaphelyzetünk, hiszen télen a Szentkirályi utcai teremben gyakorolhattunk, nyáron pedig előbb a kispesti Klapka utcában edzettünk, de már át-átjárogattunk későbbi otthonunkba, a Kőér utcai sporttelepre is. Mindent elkövettünk azért, hogy jó erőben legyen a csapat és ez sikerült is. Eben a törekvésünkben rengeteget számított az Eger melletti Noszvajon megvolt rendszeres edzőtáborozási lehetőségünk.”

– Olyannyira, hogy az utolsó tíz percekben rendre erőfölénybe kerültek és ekkor lőtték az élvonalban a legtöbb gólt.

„Így történt, persze nem véletlenül. Edzéseken ugyanis a lányaim két-három kilós mellényeket viseltek, a komolyabb igénybevétel érdekében pedig nem ritkán a kőkemény birkózókkal játszottunk edzőmeccseket, hogy csak a legérdekesebb tényezőket említsem. Rendszeresen látogattam a férfiak összecsapásait is, hogy minél többet elleshessek azokból a szakmai fogásokból, amelyeket esetleg fel tudok használni a nők felkészítésénél is.”

– Miközben sorozatban nyerték a bajnoki címeket (1960, 1961, 1962, 1963, 1964, 1965, 1967) 1965-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupájában egészen a döntőig meneteltek.

Török Bódog, 440

„Ez is egy érdekes történet. Március végén a HG Koppenhága ellen mérkőztünk, oda-vissza alapon. Nekünk két napig tartó vonatozásra volt szükségünk, hogy eljussunk a dán fővárosba és ez teljesen kimerítette a lányaimat. Ott 14-6(9-3) arányban kikaptunk, az április 8-i, tatai visszavágón viszont 10-7(7-5) arányban mi nyertünk. Az 1965-ös esztendővel kapcsolatosan szeretném kihangsúlyozni, hogy a novemberben, Dortmundban Török Bódog által irányított, világbajnoki címet szerzett magyar női kézilabda válogatottban nem kevesebb mint öt játékos a Spartacusból került ki. Csenkiné Varga Zsuzsanna, Guricsné Pásztor Erzsébet, Hajekné Végh Ágnes, Jóna Magdolna és Markovitsné Balogh Márta komoly részt vállalt a világra szóló siker kiharcolásában.”

kezi_Cseni Györgyné, 440Csenkiné Varga Zsuzsanna

– 1968-tól kezdtek átrendeződni az erővonalak az élvonalban…

„Megtört a Spartacus hegemóniája, előbbre lépett a Ferencváros, ahol Elek Gyula végzett hatalmas munkát, később pedig a Vasas Fleck Ottó, majd Csík János vezetésével tört az élre. Jómagam 1974-ig voltam a Spartacus felnőtt csapatának a szakvezetője, ekkor adtam át a váltóbotot a fiatal és tehetséges utódomnak, Szabó „Patyi” Istvánnak, aki egészen 1992-ig dolgozott a „Szparis” nőkkel. Én pedig hátrébb léptem, de nem unatkoztam, hiszen az edzőség mellett is végig dolgoztam a rendőrség állományában, ahol 1979-ben alezredesi rangra emeltek. A Spartacus utáni években hosszabb időt töltöttem el a BHG SE.-ben és a Postás SE-ben, miközben 1983-ban nyugdíjba vonultam. Számos kitüntetésem közül csak kettő említenék meg: 1952-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében Hegyi Gyula írta alá a díszoklevelemet. Az utolsót pedig 2007-ben kaptam a kézilabda szövetségtől. Az aranyjelvénnyel egész pályafutásomat ismerték el és jutalmazták.”

kezi_Szabó István, Patyi, 438xSzabó „Patyi” István

– Ugorjunk egyet és beszélgessünk a mai magyar női kézilabdázásról.

„Sajnálom, hogy ismét lemaradt a válogatott az olimpiáról, mert ez azért komoly rangot jelent bármely ország számára, ha ott tud lenni a válogatottja. Ami a világbajnokságot illeti, elsősorban a gyenge védekezésünk miatt maradtunk alul. Az egész olyan volt számomra, mint egy átjáróház. Sokkal több lábmunkára lett volna szükség, s ez esetben könnyebben össze lehetett volna hangolni az együttes védekezését is. Ha rajtam állna – ha már külföldi edzőt kell hozni a válogatott mellé? – én norvég szakemberre voksolnék, mert ott folyik a legalaposabb munka.”

– Ha már válogatott, rákérdeznék: a férfiak dolgai iránt is érdeklődik?

„Mi az, hogy! Teljesen képben vagyok, mindent igyekszem tudni, figyelni, nézni a mérkőzéseiket. Talant Dujsebajev merészen fiatalított, ezért is rettentően kíváncsi vagyok, mire jut a válogatottal Lengyelországban, az Európa-bajnokságon?”

– Bár az elmondottakból kitűnik, hogy napjainak jelentős részét a kézilabdával való foglalkozás tölti ki, de azért nyilván más is érdekli?

„Vagyok olyan merész, hogy 88. évemben is belevágok egy könyv megírásába. Ez csak egy plusz dolog, hiszen a mindennapjaim meglehetős rendszerességgel telnek. A reggeli ügyintézés, bevásárlás után, fél tizenegy tájban leülök az íróasztalomhoz és átnézem az újságokat. Négy lapot olvasok rendszeresen: a Nemzeti Sportot, a Népszavát, a Blikket és a Borsot. A labdarúgás is visszatérő téma számomra. Kedvelem a Real Madridot és a Bayer Münchent, de nagyítóval figyelem Dárdai Pál edzői tevékenységét is. Aki a hazai meccseiken immár rendszeresen 60 ezer nézőt tud kivinni a berlini olimpiai stadionba, az megérdemli a megkülönböztetett érdeklődést.”

(MKSZ / jochapress.hu)