Nagy csatában nyert a MOL-Pick Szeged

Shares
Stefan Sigurmansson Fotó: Kovács Alíz/MOL-Pick Szeged

Stefan Sigurmansson hét büntetőt értékesített. Fotó: Kovács Alíz/MOL-Pick Szeged

A MOL-Pick Szeged nagy csatában, három góllal legyőzte a vendég Grundfos Tatabánya KC együttesét a férfi kézilabda NB I csütörtöki mérkőzésén.

A félidei döntetlent követően a szegediek jobban koncentrálva a második játékrészben fordították a maguk javára az összecsapást.

Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged vezetőedzője: „Gratulálok a Tatabányának a nagyon jó meccshez. Nem jól kézilabdáztunk ma, védekezésben és támadásban is sokat hibáztunk. Eldönthettük volna hamarabb a meccset, amikor négy góllal vezettünk és Bozsovics piros lapot kapott. Lazán vettük ezt az előnyt és majdnem baj lett belőle. A végén játszottunk emberelőnyben, gólhelyzeteket tudtunk kialakítani, ez döntötte el a találkozót. Ezen a mérkőzésen csak a két pont a pozitív, nem tetszett ma a játékunk. Nagyot kell előre lépnünk, hogy nyerni tudjunk Nantes-ban. Sokat fogunk dolgozni, bízom a csapatban.”

Hirdetés

Bánhidi Bence, a MOL-Pick Szeged játékosa: „Nehéz meccsre számítottunk, erre készültünk. Jól edzettünk, felkészültünk, de holtponton voltunk a meccsen, nagyon lassan játszottunk. Azokat a hibákat elkövettük, amikre felhívta a figyelmünket Juan Carlos Pastor. Mindenképpen győzni szeretnénk Nantes-ban, 120%-ot igyekszünk nyújtani majd.”

Vladan Matics, a Grundfos Tatabánya vezetőedzője: „Gratulálok Pastornak és a Szegednek. Kemény meccs volt, a szünetig ledolgozta a MOL-Pick a hátrányát, így nulláról indultunk a második félidőben. Bozsovics piros lapja után kevesen maradtunk. Védekezéssel elégedett vagyok, azonban elfogytunk a meccs végére. Emberelőnyben nem tudtunk helyzetbe kerülni, jobban játszott a Szeged a végén.”

Harsányi Gergely, a Grundfos Tatabánya játékosa: „A Szeged Európa egyik legjobb csapata. Csak akkor van esélyünk ellene, ha szigorúan betartjuk Matics mester intelmeit. Bizonyították  a hazaiak, hogy klasszisok, hatvan percig betartották az utasításokat. Gratulálok a Szegednek a győzelemhez, magunknak pedig a jó játékhoz. Szerintem is az emberelőnyök megjátszása döntötte el a két pont sorsát. Sok pozitívum volt számunkra ezen a mérkőzésen. Szöllősi Balázsnak jobbulást kívánok, sok sikert a Szegednek a BL-ben.”

Hirdetés

K&H férfi kézilabda liga, 1. forduló:

MOL-Pick Szeged — Grundfos Tatabánya KC 28-25 (13-13)
Szeged: Sierra, Sego (kapusok), Balogh 4, Bánhidi, Blazevic, Bodó 1, Buntic 1, Fekete B., Gaber, Gorbok 6, Källman 6, Rodriguez Alvarez 1, Sigurmansson 7 (7), Skube 2 (1), Thiagus Petrus, Zsitnyikov.
Tatabánya: Székely, Iancu (kapusok), Bozovic 1, Dénes, Grigoras 4, Harsányi 3 (2), Ilyés 1, Juhász 5, Pásztor Á., Rosta M., Sipos, Szöllősi Sza., Vranjes 3, Vrankovic 6, Vujovic 2.

Forrás: Délmagyar/MKSZ