Az újpesti Nagy Dániel győztes gólt szerzett a Vasas ellen

Shares

UTE_VasasAz Újpest hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján, míg a Videoton két góllal nyert Mezőkövesden.

Az első félidőben jó iramú, kiegyenlített mezőnyjáték mellett ritkán veszélyeztették a kapukat a csapatok. Az Újpest Nagy Dániel remek egyéni megmozdulása révén a 25. percben jutott vezetéshez – a középpályás negyedszer volt eredményes a szezonban -, majd a szakadó esőben szervezett játékkal tudta megőrizni az előnyét.

A szünet utáni percekben mindkét fél előtt több gólszerzési lehetőség adódott, a Vasas kapusa, Lubos Kamenár három alkalommal bravúrosan védett. Egyre inkább átvette a játék irányítását a hátrányban lévő Vasas, de a hajrához közeledve hiába érkeztek a kispadról a friss emberek, a rendkívül felázott talajon nem tudott egyenlíteni a vendégcsapat.

Nebojsa Vignjevic, az Újpest FC vezetőedzője: „A legfontosabb, hogy három ponttal lettünk gazdagabbak. A Vasas egy nagyon jó csapat, így egy kiváló játékerőt képviselő együttes ellen tudtunk győzni, ami külön öröm. A gólok száma miatt hiányérzetem van, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amiket értékesítve lezárhattuk volna az összecsapást. Mivel nem szereztünk több gólt, végig meccsben tartottuk ellenfelünket. Ez azért volt veszélyes, mert ők is rendre dolgoztak ki veszélyes szituációkat, amikből könnyedén a kapunkba találhattak volna. Gratulálok a csapatnak, hogy három ponttal lettünk gazdagabbak. Még egyszer hangsúlyozom, mindennél fontosabb volt ma megszereznünk első győzelmünket.”

OTP Bank Liga, 4. forduló:

Újpest FC — Vasas FC 1-0 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus mérkőzés, v.: Solymosi
Gól: Nagy D. (25.)
Újpest: Pajovic – Pauljevic (Balázs B., 90.), Bojovic, Litauszki, Mohl – Cseke, Windecker – Nwobodo, Nagy D. (Diarra, 78.), Zsótér (Simon K., 81.) – Novothny.
Vasas: Kamenár – Burmeister, Vaskó, Ristevski – Szivacski, James, Vida M., Hangya – Murka (Gaál, 77.), Pavlov (Ádám, 68.), Remili (Kulcsár T., 67.)

Embed from Getty Images

A Videoton két góllal nyert Mezőkövesden

A Videoton – amely a hét közben nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy búcsúztatta a francia Girondins Bordeaux együttesét az Európa Ligában – akár már az első félidő elején eldönthette volna a három pont sorsát, de számos helyzete közül csak egyet váltott gólra, így a hazaiaknak maradt esélyük a második félidőre.

A fordulást követően újra a fehérváriak futballoztak fölényben, azonban nem tudták növelni előnyüket. A játékrész közepét megnyomta a Mezőkövesd, de az egyenlítés elmaradt.

A hajrában a vendégek Lazovic révén eldöntötték a három pont sorsát és megérdemelt győzelmet arattak.

Mezőkövesd — Videoton FC 0-2 (0-1)
Mezőkövesd, 2300 néző, v.: Andó-Szabó
Gól: Henty (23.), Lazovic (85.)
Mezőkövesd: Tujvel – Farkas D., Szeles, Hudák, Gohér – Tóth B. (Vadnai, 81.), Keita – Lázár P., Strestík, Cseri (Baracskai, 80.) – Majtán (Koszta, 57.)
Videoton FC: Kovácsik – Nego, Fiola, Fejes, Stopira – Suljic (Szabó B., 88.), Varga J. (Szolnoki, 75.), Pátkai, Hadzic – Lazovic, Henty (Maric, 60.)

Nem esett gól Debrecenben

A mérkőzés kezdetén a Ferencváros birtokolta többet a labdát, helyzetet azonban nem tudott kialakítani, míg a Debrecen kontratámadásaiban benne volt a veszély, Dibusznak többször is védenie kellett. A félidő derekára átvette az irányítást a hazai csapat, de inkább a mezőnyben folyt a játék, így a szünetig gól nem esett.

A folytatásban mindkét oldalon sok volt a hiba, a pontatlan átadás, ezzel együtt továbbra is a DVSC játszott gólratörőbben. Miközben a Nagyerdei Stadion fölé megérkeztek a viharfelhők, s enyhült a hőség, Thomas Doll cserékkel frissítette csapatát, s a játékrész második felében ismét a vendégek kerültek fölénybe, igazi helyzetük azonban nem akadt. A hajrában mindkét együttes megpróbálta kicsikarni a győzelmet érő gólt, de végül maradt a döntetlen.

Debreceni VSC — Ferencváros 0-0
Nagyerdei Stadion, 5306 néző, v: Szabó Zs.
Debreceni VSC: Nagy S. – Kinyik, Szatmári, Bényei, Ferenczi J. – Filip, Jovanovic, Tőzsér, Holman (Tavakovic, 65.), Sós (Mengolo, 77.) – Könyves
Ferencváros: Dibusz – Botka, Batik, Otigba, Lovrencsics G. – Csernik, Gorriarán – Varga R. (Koch, 46.), Rui Pedro (Lovrencsics B., 62.), Amadou – Priskin (Böde, 46.).

Forrás: MTI/ujpestfc.hu