Nagy Katalin 200 km-en új amerikai rekordot állított fel

Shares

Nagy Katalin_200kmA tíz éve az Egyesült Államokban élő Nagy Katalin egy hete a Dél-Karolina-i 24 órás versenyen 20 óra 01:06 perces idővel új amerikai rekordot állított fel 200 kilométeren. A kitűnő ultrafutó egy gyors e-mail váltás után válaszolt a TotalSport.hu kérdéseire. Nagy Katalin idén rajthoz áll a Spartathlonon és tervezi részvételét a „világ legkeményebb futóversenyén”, a Badwateren is.
Kínyó Norbert: – Számítottál erre a sikerre? Milyen volt ez a verseny?

Nagy Katalin: – Nem számítottam arra, hogy 200 km-en új amerikai csúcsot futok. Én is meglepődtem. Ez volt az utolsó – 400 méteres atlétikai pályán teljesíthető – 24 óras verseny ebben az évben, amivel kvalifikálni lehetett az amerikai válogatottba. Az első húsz óra úgy telt, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az idő tökéletes volt, pont ahogy szeretem: meleg volt és sütött a nap 🙂 Egyenletes tempóval haladtam, hasonló köröket futottam, jól éreztem magam. Amúgy ez volt az első versenyem 400 méteres pályán! A körözés egyáltalán nem zavart. A tervem az volt, hogy 160 km-ig futok, lecserélem a pólómat, mert már kezdett hűvösödni, aztán pihenek egy kicsit… Közben szóltak, hogy meglehet az amerikai rekord, gondoltam: jó, akkor futok 200-ig! Sikerült, egy órával futottam jobbat, mint az eddigi csúcstartó. Egy kis pihenő után sajnos elkezdődtek a gyomorproblémák. Hajnalban már hideg volt, kezdtem fázni. Éreztem itt a szenvedős szakasz. Szédültem és már hiába kocogtam, rázott a hideg. 22 óránál leültem egy kicsit, ám onnan már nem sikerült felállni. Ez volt a második 24 órás versenyem, ebben nincs még elég rutinom. Legközelebb nem fogok leülni. A 22 órás időmmel így is sikerült kvalifikálni az amerikai csapatba.

Kínyó Norbert:  – Tavaly nyáron Ultrabalatont nyertél, hogyan kerültél Amerikába és milyen versenyek vannak mögötted az elmúlt fél évben?

Nagy Katalin: – Tíz éve élek az Egyesült Államokban. Tavaly szerettem volna az első igazán hosszú ultramaratonimat otthon futni, ezért utaztam haza az Ultrabalatonra. Utána októberben Oklahomában futottam az első 24 órás versenyemet, 200 km-en második lettem. Idén februárban Florida állam 80 km-es terepbajnokságán 7 óra 12 perces idővel nyertem.

Kínyó Norbert:  – Ilyen eredmények nemcsak úgy becsúsznak, kőkemény munka van mögötte. Mennyit edzel? Milyen tervek, célok vannak előtted?

Nagy Katalin: – Lőrincz Olivér az edzőm, akivel másfél éve dolgozunk együtt. Heti hat alkalommal futok és kétszer járok jógára. Gőzerővel készülünk a Spartathlonra, majd következik a 24 órás világbajnokság. Jövőre szeretném magam több napos versenyen is kipróbálni. Terveim között szerepel a Badwater is. (A Badwater Ultramaraton egy 135 mérföldes futóverseny Kaliforniában, amely a szervezők leírása szerint a „világ legkeményebb futóversenye”. A verseny a Death Valley Nemzeti Parkból a Badwater medencéből (85 méteres tengerszint alatti magasság) indul, és 2530 méteres magasságon, a Mt. Whitney csúcs lábánál ér véget. a szerk.)

Kínyó Norbert:  – Egy évtizede Bérces Edit volt „A magyar ultrafutónő”, ma pedig egyre több hölgy választja ezeket a rettenetes megpróbáltatásokat, ráadásul egyre több a siker, az eredmény. Szerinted mi lehet a magyar ultrafutó lányok, asszonyok titka?

Nagy Katalin: – Én úgy gondolom mindenki okkal kezd el futni. Az ultrafutás szerintem a nők sportja, mivel sok kitartás, türelem kell hozzá és mentálisan nagyobb a teherbíró képességünk.

Nagy Katalin a januári Clearwater Marathonon 3 óra 13:41 perces idővel nyert, mellette Menyhert Lesi a férfiak között a 38. helyen végzett

Nagy Katalin a januári Clearwater Marathonon 3 óra 13:41 perces idővel nyert, mellette Menyhert Lesi a férfiak között a 38. helyen végzett