Nagy Péter 12. alkalommal magyar bajnok

Shares
Nagy Péter a férfi súlyemelők +105 kilogrammos súlycsoportjában a B csoport versenyén. MTI Fotó: Illyés Tibor

Nagy Péter a férfi súlyemelők +105 kilogrammos súlycsoportjában a B csoport versenyén. MTI Fotó: Illyés Tibor

Pályafutása tizenkettedik magyar bajnoki címét szerezte meg Nagy Péter a súlyemelő ob vasárnapi zárónapján Kecskeméten.
A férfiaknál szombaton a 15 éves, tamási illetőségű Orsós Richárd az 56 kilogrammban lett első, a 62 kilósok mezőnyében pedig a 2000-es évjáratú, ózdi Dúl Ádám diadalmaskodott.

Múlt évi titulusát megőrizve 2016-ban is győzni tudott a 77 kilósoknál az 1970-ben született kecskeméti Nagy Noel, akárcsak a férfi 69 kg címvédője, a győri Soóky Gergely.

Nagy Péter, a szegediek 30 éves versenyzője, aki a nyári riói olimpián a plusz 105 kilósok kategóriájában a tizedik helyen végzett, ezúttal nem a minél jobb összetett eredményre ügyelt, hanem legfőképpen arra, hogy sikerüljön megvédenie címét.

Titulusát megőrizte a 37 esztendős Gyurkovics Ferenc is, aki a 105 kilósok mezőnyében nyert magabiztosan úgy, hogy ez év januárjától már nem főállású versenyzőként, hanem a válogatott szövetségi kapitányaként ténykedik.

A 94 kilósoknál sem történt őrségváltás: akárcsak tavaly, az idén is a 33 éves Vaspöri Gábor bizonyult a legjobbnak, míg 85 kg-ban a 2015-ben győztes, 19 esztendős Kmegy Máté lett 2016 országos bajnoka is.

58 kg-ban a múlt évi ezüstérmes, kecskeméti Kasza-Kovács Klára győzött. Fotó: baon.hu

58 kg-ban a múlt évi ezüstérmes, kecskeméti Kasza-Kovács Klára győzött. Fotó: baon.hu

A hölgyeknél szombaton a 48 kilósoknál a 16 éves oroszlányi Varga Virág Zsóka nyert, az 53 kg-ban pedig a még nála is fiatalabb, 2002-es születésű kecskeméti Árva Cintia Andrea bizonyult a legjobbnak.

A tapasztalat jutott érvényre ugyanakkor a női 63 kilogrammban, ahol az ózdiak korábbi Európa-bajnoki ezüstérmes emelője, az ob-n tavaly is nyertes 33 éves Nagy Nikoletta érdemelte ki az aranyérmet.

Magabiztosan lett első a női 58 kg-ban a múlt évi ezüstérmes, kecskeméti Kasza-Kovács Klára.

A nőknél a második napon három súlycsoportban hirdettek győztest: 69 kg-ban a címvédő Jung Edina diadalmaskodott, 75 kg-ban Szuromi Tímea trónfosztóként meglepetésre megelőzte a múlt évi bajnok Bazsó Biankát, míg plusz 75 kg-ban – tavalyhoz képest egy pozíciót előre lépve – Gyűrűs Barbara szerzett aranyérmet. Utóbbi kategóriában a bronzérem a magyar női súlyemelés első – 1995-ös – összetett világbajnokáé, a 47 éves Takács Erikáé lett.

A 2016-os ob győztesei

Férfiak:

56 kg: Orsós Richárd (Tamási Koppány SE) 184 (80, 104)
62 kg: Dúl Ádám (Ózdi SFC) 190 (85, 105)
69 kg: Soóky Zoltán (Rekard SE) 263 (118, 145)
77 kg: Nagy Noel (Kecskeméti TE) 263 (117, 146)
85 kg: Kmegy Máté (Kecskeméti TE) 283 kg (szakítás 127 kg, lökés 156 kg)
94 kg: Vaspöri Gábor (Kecskeméti TE) 307 (137, 170)
105 kg: Gyurkovics Ferenc (Pécsi SE) 352 (160, 192)
plusz 105 kg : Nagy Péter (Szegedi EAC)  323 (142, 181)

Nők:

48 kg: Varga Virág Zsóka (Oroszlányi VSE) 118 kg (szakítás 52 kg, lökés 66 kg)
53 kg: Árva Cintia Andrea (Kecskeméti TE) 116 (50, 66)
58 kg: Kasza-Kovács Klára (Kecskeméti TE) 149 (69, 80)
63 kg: Nagy Nikoletta (Ózdi SFC) 166 (73, 93)
69 kg: Jung Beáta (BKV Előre) 202 (97, 105)
75 kg: Szuromi Tímea (Tiger SFSE) 197 (87, 110)
plusz 75 kg: Gyűrűs Barbara (Haladás VSE) 170 (77, 93)

(MTI)