Nagy Tímea: Emesének évek óta érett ez az eredmény!

Shares
Nagy Tímea, olimpiai bajnok a lelátón - Fotó: Róth Tamás

Nagy Tímea, olimpiai bajnok ezúttal csak a tévében követi a vívó eseményeket – Fotó: Róth Tamás

Az egyéniben kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Nagy Tímea szívesen vállalta, hogy a jochapress.hu felkérésére szakértőként mondjon véleményt az első magyar olimpiai érmet kiharcolt Szász Emese riói teljesítményéről.

Nagy Tímea: „Nehéz erről elfogulatlanul nyilatkozni, hiszen Emese már régen megérdemelte volna ezt a kiugró sikert. Ám a nagy versenyek igazán soha nem sikerültek neki, pedig a tudása bőven megvolt hozzá. Most végre kijött neki a lépés.”

– Mit gondol, mire volt ehhez neki szüksége?

„Arra, hogy átlépje önmagát, a benne lévő határt, azt a küszöböt, amely valahogyan mindig „elrémisztette” őt attól, hogy valahol első legyen. Mivel minden, Rióban vívott asszóját láttam, így nyugodt szívvel mondhatom: csattanós választ adott a benne kételkedőknek! Ez alkalommal az első perctől kezdve nem hagyott kétséget afelől, hogy ezen a napon eljut majd a döntőbe. Így is történt. Ott azután a könnyű ágra hivatkozóknak is megfelelt, hiszen rendkívül nehéz ellenféllel szemben is volt ereje komoly hátrányból (6-10) is fordítani és győzni.

– Ön személyesen is készült együtt Emese jelenlegi mesterével, Kulcsár Győzővel, a korábbi négyszeres olimpiai bajnok mesterrel. Mekkora része lehet Kulcsárnak ebben a sikerben?

„Sosem felejtem el megemlíteni Móna Istvánt, aki hazahozatta Olaszországból Győzőt. Ő egy kicsit más hangvételben tartja a foglalkozásait, mint a magyar mesterek teszik ezt általában. Ám ez a viszonylagos könnyedség azonban semmiféle könnyítést nem jelent a konkrét munkában. Aki 76 évesen olyan leckét le tud adni, mint ő, annak csak többszörös kalapemelés jár!

– Magát a döntőt hogyan élte meg?

„A helyszínen még nehezebb, ezt állítom, mert ott a zsűrielnök és a versenyzők minden egyes hangját is jól lehet érzékelni. Ám még így, a televízió előtt is hatalmas élményt és óriási izgalmat jelentett ez a finálé, amelyben feketén-fehéren kiderült, mennyire jó és mennyire küzdőképes vívó valójában Szász Emese. Azt pedig csak remélni tudom, hogy vívóink okoznak még hasonlóan pozitív izgalmakat a következőkben is.”

– Tímeának ez idő tájt milyen a kapcsolata a sportágával?

„Tizennyolc, 14 és 11 éves lányaim nevelése és a munkám teljesen lekötnek. Így jelenleg sem edzőpartner, sem szenior vívó nem vagyok. A kapcsolatot viszont igyekszem fenntartani a vívósporttal. Egyrészt a szövetség elnökségének tagjaként alelnök vagyok, ez egy állandó kapocs. Egy hét múlva pedig „kirándulok” egy keveset az edzői pályára is, hiszen fiatalok egy csoportjával egyhetes fonyódi edzőtáborozáson veszek részt az Erzsébet program keretében.”