Natasa a vébéről sem jön haza aranyérem nélkül

Shares

Kovacs-JanicsHosszú évek óta a legeredményesebb Európa-bajnoki szereplésén vannak túl a Graboplast-Győr kajakozói és kenusai – hangsúlyozta Kadler Gusztáv szakosztályvezető a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

Hozzátette, hogy legutóbb 2004-ben volt ugyancsak három Eb-címben szerepe az egyesületnek, a mostani négy bronzéremmel azonban még annál is sikeresebbnek számít a portugáliai kontinensbajnokság.

A sportvezető szerint a klub kajakozói és kenusai kihozták magukból a felkészültségi szintjüknek megfelelő maximumot, egyedül a kenu négyes teljesítménye döcögött. (Ebben a kvartettben egy győri versenyző, Varga Dávid kapott helyet.)

Az Eb legsikeresebb magyar versenyzője, Douchev-Janics Natasa – akit tavasszal szerződtetett a Graboplast-Győr – 2 arany- és 2 bronzéremmel zárt, azonban ő is csak a felkészülés állomásának tekintette az elmúlt hétvégét. Megjegyezte, hogy egy hete Kovács Kati és Natasa is hosszú távokat teljesített Szolnokon, így nem lehetett csúcsformát várni tőlük sem.

Biztos vagyok benne, hogy Natasa a duisburgi világbajnokságról sem jön haza aranyérem nélkül – jelentette ki Kadler Gusztáv, aki a Magyar Kajak-Kenu Szövetség általános alelnökeként az egész válogatott teljesítményére is kitért.

Az látszik, hogy a közvélemény ebben a sportágban mindig csak az aranyérmeknek tud igazán örülni, de nem nevezném sem csalódásnak, sem kudarcnak, hogy most kevesebb aranyérmet szereztünk a szokottnál. Emlékeztetnék, hogy 1999-ben ennél szerényebb volt az eredménysor, majd 2000-ben a sydney-i olimpián négy aranyat nyertünk – mondta az alelnök.

Arról is beszélt, hogy bár az árvíz komolyan érintette a Duna menti egyesületeket, Győrött a csónakházban 2,5 méteres víz állt, de az Eb-re készülőket ez csak érzelmileg érinthette, Szolnokon és Szegeden tökéletes körülmények között végezhették a munkájukat.

A pozitívumok között kiemelte a kajakozó Dudás Miklós teljesítményét, és megjegyezte, hogy az olimpiai számokban érdekelt négyesek már most jobban szerepeltek, mint a tavalyi Eb-n.

„Több számban lesznek erősebb egységeink a világbajnokságra” –tette hozzá.

A női kajakozók felkészüléséről Kadler Gusztáv annyit mondott: világbajnok, illetve olimpiai aranyérmes versenyzőkről van szó,  így ők döntik el, hol és kivel dolgoznak, de a második válogatótól az szövetségi edzőtáborban már együtt készülnek az augusztus végén kezdődő vb-ig.