Négy és fél éves börtönt is kaphatnak

Shares

Akár négy és fél éves börtönbüntetést is kaphat az a két szurkoló, akik a szombati Ferencváros-Debrecen mérkőzés szünetében rátámadtak két másik férfire.

A sértettek közül egyikük könnyebb, a másik sértett pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A Sport24 stábjának a Fővárosi Főügyészség szóvivője nyilatkozott a lehetséges büntetés mértékéről.

„A két férfivel szemben csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette a megalapozott gyanú a jelenlegi adatok szerint. Bizonyítottság esetén ezen bűncselekmények büntetési tételének a felső határa, mivel több bűncselekményről van szó, négy és fél évig terjedhet. Az illetékes kerületi ügyészség indítványával egyezően a két gyanúsítottal szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el nyomkövető eszköz alkalmazásával” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A Budapesti Rendőr Főkapitányságnak más részleteket is vizsgálnia kell. Például azt, hogy a Digi Sport felvételein is látható szürke melegítős, súlyos sérüléseket szenvedő sértettnél hogyan lehetett kés, és hogy vajon önvédelemből szúrt-e meg vele másokat.

A Sport 24 stábja a helyszínen volt akkor is, amikor a Ferencváros ultrái három és fél év után visszatértek a Groupama Arénába. A képen jól látszik, hogy a gyanúsított nem annál a kapunál áll, amelyen az ellenőrzésre váró tömeg nagy része, hanem forgókapuk melletti oldalkapunál. Hogy itt lazább lehetett-e az ellenőrzés, hogy a sértett ennek köszönhetően vihette-e be a fegyvert, erre is keresi  a választ a nyomozóhatóság.

(DIGI Sport – Sport 24)

Szektorbezárás és pénzbüntetés az FTC-nek